Amennyiben nem jelenik meg a levél, ITT elolvashatja...
   
 
Kedves Színházbarátunk!
  • Én és a kisöcsém - bemutató szeptember 26-án!
2014. szeptember 26-án az Én és a kisöcsém című operett-bohózattal indul el az előadások sora a Pécsi Nemzeti Színház 2014/2015-ös évadában.
Böhm György rendezése óriási sikert aratott a Pécsi Nyári Színházban, tudjuk, hogy nézőink már alig várják a kőszínházi bemutatót.
Darabont Mikold (képünkön Mikola Gergővel) virtuóz Kelemen Katója és a társulat fantasztikus játéka mindenkit elvarázsolt, a szereposztás parádés, az előadás bűbájos.
Erre a társasutazásra érdemes befizetni Önöknek is az egész családot, ha felhőtlen szórakozásra vágynak!
 
  • VIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó - jegyek már kaphatók!
2014. október 1-5-ig immár 8. alkalommal várjuk a tánc szerelmeseit a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó előadásaira.
 
A hazai táncélet legjobbjait tekinthetik meg a tánc számos műfajában. Idén is minden produkció először látható Pécsett, sőt! A nyitó esten jön a Győri Balett a Rózsaszínházzal,  a Magyar Nemzeti Balett a budapesti premier után pár nappal nálunk debütál a Trójai játékok női változatával, melyet Európában először ők mutatnak be. | A hazai kortárs táncművészet két legelismertebb együttese talán először áll színpadra egy este: a Bozsik Yvette Társulat és a Frenák Pál Társulat két legendás előadás felújításával érkezik. | A Magyar Állami Népi Együttes a Szarvaséneket (képünkön) hozza el Pécsre!
További részletek lenti hírünkben!
 
 
 
  • Bérletvásárlás szeptember 26-ig!
Szeretnénk felhívni figyelmüket, hogy bérleteiket szeptember 5-ig újíthatják meg régi bérleteseink, a bérletárusítás 2014. szeptember 26-ig tart.
 
A szeptemberi és az októberi előadásainkra szóló jegyek árusításának kezdete szeptember 8. A Nagyszínházi és a Kamaraszínházi bérleteseink már szeptember 3-tól élhetnek jegy elővásárlási jogukkal, ”Ahogy tetszik” bérlettel rendelkező nézőink szintén szeptember 3-tól foglalhatnak jegyet bérletükre, akár telefonon is.
 
A Pécsi Nemzeti Színház bérletesei a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó jegyeit 20% kedvezménnyel vásárolhatják meg a jegypénztárban. A kedvezményt a 2014/2015-ös évadra vonatkozó új bérlet felmutatásával lehet érvényesíteni személyesen a jegypénztárban.
 
 
Szeretettel várjuk előadásainkra a 2014/2015-ös évadban is!

Tánctalálkozó 2014-ben is!

 

Október 1-5. között a hazai táncélet legjobbjai színházunkban! 

Részletek

 
 
   
 
Leiratkozás

Hírlevelünk és minden direkt marketing értesítőnk a leiratkozás lehetőségét Önnek kifejezetten megadja.

A hírlevélben található valamennyi információ másodközölhető a www.pnsz.hu forrás megjelölésével!

© Pécsi Nemzeti Színház | +36 72 512 660 | info@pnsz.hu |
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!