Bányavakság

tragikomédia
Írta Székely Csaba
Zene Dresch Mihály
Rendező Bérczes László

Az előadás időtartama: kb. 1 óra 45 perc (szünet nélkül)

A kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciója.

Az ellentétek vonzzák egymást. Erdélyben ezt úgy kell érteni, hogy az egyik ellentét vonzza a másikat. Mert nem elég, hogy a falu első embere és a rivális polgármesterjelölt között torokszorító harc folyik (és ezt most szó szerint kell érteni, vagyis egyikük néha megszorongatja a másik torkát), hanem még egy rendőr is érkezik a városból (aki, ugye, román), hogy leleplezze az egyik polgármesterjelölt üzelmeit, de közben fényt derít olyan dolgokra is, amelyeknek rejtve kellett volna maradniuk. Vagy fordítva: nem elég, hogy van ez a román-magyar ellentét, még a két magyar polgármesterjelölt is egymásnak esik. Nem elég, egyeseknek semmi nem elég.

 

Székely Csaba (bal oldali képünkön | fotó: Németh Dániel) marosvásárhelyi író Bányavirág című darabjával robbant be a magyar színházi köztudatba, amely tavaly a POSZT fődíját is elnyerte, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió előadásában. A művet azóta a budapesti Nemzeti Színház is bemutatta. A Bányavakság, a trilógia második darabja, amely az idei POSZT versenyprogramjában szerepel, szintén a marosvásárhelyiek előadásában. A trilógia harmadik része, a Bányavíz című darabja pedig nemrégiben elnyerte az Örkény István Színház drámapályázatának fődíját. Szeretik a banánt, elvtársak? című darabja idén a Brit Írószövetség díját nyert el.

Bemutató dátuma: 2014.03.07. p

Szereposztás:

Díszlet- és jelmeztervező Cziegler Balázs
Világítástervező Memlaur Imre
Segédrendező Hatvani Mónika
A rendező munkatársa Kiss Mónika
Rendezőasszisztens, ügyelő Krajcsovics Csaba
Súgó Tulik Tímea

Korábbi előadások

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!