A fizikusok

komédia
Írta Friedrich Dürrenmatt
Fordította Térey János
Fordította Harmath Artemisz
Zene Szesztay Dávid
Rendező Keszég László

Az előadás időtartama: kb. 2 óra 5 perc (egy szünettel)
 

„Aki elutasítja a paradoxont, kiszolgáltatja magát a valóságnak.” Friedrich Dürrenmatt
 
Ki dönti el, hogy a tudomány vívmányai az emberiség vagy az embertelenség szolgálatába álljanak-e, hogy szolgálják, vagy pusztítsák-e a Földet? A fizika leghíresebb egyenletét (e=mc²) és kócos fejű megalkotóját pólókra nyomtatva hordjuk, miközben ez a képlet elméleti megalapozója az atombomba létrejöttének. Valljuk be, keveset tudunk az egyes felfedezések gyakorlati hasznáról. 
Rémlik valami azzal kapcsolatban, hogy a vízbe mártott test mennyit veszít a súlyából, de fogalmunk sincs, miért fontos ez. Ahogy azt sem tudjuk, mi mindenre jó egy Möbius-szalag. Lehet belőle például futószalag a gyárban, ékszíj az autóban, magnószalag, de többek közt arra is jó, hogy történetünk cselekménye visszatérjen a kiindulópontba, tehát hosszú utat bejárva ne jusson el sehová. 
Dürrenmatt 1962-ben megírt szarkasztikus humorú darabját nézve egy elmegyógyintézetben találjuk magunkat, mely akár világunk szinonimájaként is felfogható. Itt köt barátságot három fizikus: Einstein, Newton és Möbius akik az őrült világ elől a bolondok házába menekültek, azaz három ápolt, aki fizikusnak hiszi magát… de az is lehet, hogy „a világ egy őrült elmeorvos karmaiba jutott”.
 

Friedrich Dürrenmatt örököseinek engedélyét a Diogenes Verlag AG és a Hofra Kft. közvetítette.
 

Bemutató dátuma: 2019.02.02. szo

Szereposztás:

DR. MATHILDE VON ZAHND, ideggyógyász Darabont Mikold
HERBERT GEORG BEUTLER, más néven NEWTON, páciens Józsa Richárd
ERNST HEINRICH ERNESTI, más néven EINSTEIN, páciens Széll Horváth Lajos
JOHANN-WILHELM MÖBIUS, páciens Köles Ferenc
MARTHA BOLL, főnővér Füsti Molnár Éva
MONIKA STETTLER, ápolónő Illés Alexa
OSCAR ROSE, misszionárius Németh János
LINA ROSE, a felesége Stubendek Katalin
ADOLF-FRIEDRICH, LINA ROSE fia Papp Előd
WILFRED-KASPAR, LINA ROSE fia Szigeti Bence
WILFRED-KASPAR, LINA ROSE fia Bánki Patrik
JÖRG-LUKAS, LINA ROSE fia Szijártó Máté
JÖRG-LUKAS, LINA ROSE fia Bótor Kadosa
RICHARD VOSS, detektívfelügyelő Rázga Miklós
UWE SIEVERS, főápoló Götz Attila
GUHL, rendőr Arató Ármin
GUHL, rendőr Gulyás Armand Antal
BLOCHER, rendőr Bergendi Barnabás
MCARTHUR, ápoló Gyenei Gusztáv
MURILLO, ápoló Rőder Zsolt
Díszlettervező Árvai György
Jelmeztervező Szűcs Edit
Dramaturg Ari-Nagy Barbara
Rendezőasszisztens Ahmann Tímea
Súgó Juhász Piroska
Ügyelő Markó Rita

Korábbi előadások

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!