Giselle

balett két felvonásban
Zeneszerző Adolphe Adam
Zeneszerző Riederauer Richárd
Társkoreográfus Czebe Tünde
Rendező-koreográfus Vincze Balázs

Az előadás időtartama: 1 óra 20 perc (egy szünettel)

„Az 1841-ben bemutatott Giselle talán az egyetlen romantikus balett, amelyet a világ minden jelentős balettszínpadán még ma is játszanak. A balett témája egy német mondából származik: a villik esküvőjük előtt meghalt menyasszonyok, akik nem tudnak megnyugodni, amíg nem táncolják el az el nem táncolt táncaikat. Éjfélkor kikelnek sírjukból és kísértetként lebegnek a holdsütötte völgyekben, útkereszteződéseknél várnak a fiatalemberekre, és jaj annak, akit sikerül táncba csalniuk, azt irgalmatlanul halálra táncoltatják!

Mai szemmel nézve a történetet, akár Stephen King is írhatta volna...

Ennek az a magyarázata, hogy az akkori kor polgársága hasonlóan érzett, mint a mai színházba járó közönség. Az emberek a pénzhajhászás hétköznapjaiból olyasmi után vágyódtak, amit a vallás és a felvilágosodás egyaránt megvetett és elfojtott: a babonák és varázslatok tündérvilágába. „Ami titokzatos és távoli, földöntúli, mindaz intim és termékeny viszonyba került a balettel” – mondta Théophile Gautier. Az ég, föld, tűz, víz titokzatos lényei, a földalatti gnómok, koboldok, levegő-tündérek, lidércek, tüzes szalamandrák, folyók sellői, a sötétség gonosz boszorkányai, denevérszárnyú varázslói, démonjai, akik csak éjszaka, vagy a holtországbéli holdszférában élnek és végzetes lidércfényükkel csalogatják az embert, mind megelevenítésre vártak és várnak a balettszínpadon.

A Giselle a pécsi balettszínpadon természetesen a huszonegyedik század emberét fogja megszólítani. Adam zenéje a mai hangzásvilág követelményeinek megfelelően fog megszólalni Riederauer Richárd átiratában. És a történet a mai kor emberéhez kerül majd közel, aki szintén valami másra vágyik a színházban a pénzhajhászás hétköznapjaiból.”
Böhm György dramaturg
 

Közreműködnek a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Táncművészeti Tagozatának növendékei

Bemutató dátuma: 2009.11.06. p

Szereposztás:

Giselle Nagy Írisz
Albert herceg Koncz Péter
Albert herceg Szabó Márton
Albert herceg barátja Szabó Márton
Albert herceg barátja Pataki Szabolcs
Albert herceg barátja Molnár Zsolt
Mirtha, a villik királynője Balássy Szilvia
Hilarion Dóri István
Bertha, Giselle anyja Uhrik Dóra
Czebe Tünde
Dér Dalida
Kiss Eszter
Kócsy Mónika
Ujvári Katalin
Harka Máté
Kerekes Soma Lőrinc
Matola Dávid
Tuboly Szilárd
Konzulens Hegedűs Sándor
Dramaturg Böhm György
Díszlet- és jelmeztervező Túri Erzsébet

Korábbi előadások


Kapcsolódó anyagok

  • Galéria

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!