Száll a kakukk fészkére

táncszínház két felvonásban
Írta Ken Kesey
Írta Dale Wassermann
Zeneszerző Kovács Benjámin
Koreográfus Vincze Balázs
Rendező Vidákovics Szláven

Az előadás időtartama: kb. 2x40 perc (egy szünettel)
 
A Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Horvát Színház koprodukciója. Kőszínházi bemutató.

Az előadás Dale Wasserman színpadi adaptációjából készült.
Táncszínpadra alkalmazta Vincze Balázs és Vidákovics Szláven, Ken Kesey regénye alapján.
 
Produkciónk Ken Kesey már kultikus alapművé vált regényének táncszínpadi adaptációja. Egyrészt a történet helyszínéül szolgáló elmegyógyintézet életét, mint realitást ismerjük meg, másrészt egy mélyebb jelentéssel szembesülünk: a diktatúrák működésének mechanizmusával. Azzal a végtelen gonoszsággal, cinizmussal, amivel a mindenkori hatalom az embereket manipulálja, kiszolgáltatottá teszi. A történetben az elmegyógyintézet Főnénije, Ratched nővér a hatalom megtestesítője, aki igen eredményesen szorítja be az általa megszabott keretekbe osztályának ápoltjait. A gépezet működtetéséhez kegyetlen ápolók és „gyógymódok” – mint például az elektrosokk – segítségét veszi igénybe, de legerősebb eszköze: a személyisége. A különböző egyéniségű, hátterű, kényszerűségből vagy önkéntesen az Intézetben élő ápoltak egyaránt engedelmeskednek neki. Azok sem menekülnek el, akik megtehetnék! Vajon miért? Nem érti ezt McMurphy, a fegyenc sem, akit kivizsgálásra az Intézetbe szállítanak. Ő eleinte csak büntetése megúszására játszik, de megismerve, átérezve társai helyzetét, sorsát, a hangadójukká válik. Megpróbálja felrázni őket a mérhetetlen apátiából. Elér kisebb-nagyobb sikereket, de amikor fizikálisan is rátámad Ratched nővérre, elbukik. Társai közül egyedül a félvér indián Bromden, avagy Serteperte Főnök érti meg, aki megvalósítja McMurphy tervét: megszökik. Sugallva, hogy – még ha áldozattal is jár – érdemes lázadni az embertelenség ellen, vissza lehet nyerni az emberi méltóságot.
Előadásunk a történet ma is érvényes üzenetét kívánja közvetíteni a tánc, a mozdulat univerzális nyelvén.


Néhány éve épp a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón indult el társulataink együttműködése. Kuriózum, hogy ebben az évben a házigazda Pécsi Balett a nagyszínpadi bemutatóját a jubileumi fesztiválra időzítette; kíváncsian várom a Vincze Balázs kollégám koreográfiájában és Vidákovics Szláven rendezésében megvalósuló táncszínházat. A Pécsi Balett előadásainak művészi erejét és a táncművészek kiemelkedő karakterformáló képességét ismerve bizonyára egy újabb nagyhatású produkció születik. Ken Kesey regénye kiváló alapanyag.

Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója

 
Fotó: Tóth László

A produkció Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökséggel
kötött szerződés alapján kerül színre.
 
A X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.
 

Bemutató dátuma: 2016.09.30. p

Szereposztás:

McMurphy Molnár Zsolt
McMurphy Tuboly Szilárd
Ratched nővér Kócsy Mónika
Bromden főnök Koncz Péter
Ápolt Kerekes Soma Lőrinc
Ápolt Matola Dávid
Ápolt Tuboly Szilárd
Ápolt Szabó Márton
Ápolt Varga Máté
Ápoló Harka Máté
Ápoló Téglás Bánk
Candy Starr Ujvári Katalin
Sandra Vincze Brigitta
Díszlet- és jelmeztervező Fenyő Péter
Dramaturg Vidákovics Szláven
Dramaturg Vincze Balázs
A koreográfus asszisztense Czebe Tünde

Korábbi előadások

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!