Magyar Elektra
tragédia két felvonásban
| Írta | Bornemisza Péter |
| Nyelvezetét megújítva átdolgozta | Németh Ákos |
| Zeneszerző | Rozs Tamás |
| Rendező | Rázga Miklós |
Az előadás időtartama: 2 óra (egy szünettel)
Közreműködik a Pécsi Nemzeti Színház Kórusa
Zenészek:
Zenészek:
- Szemző Angéla – hegedű
- Gáspár József – furulya, gardon, szaxofon
- Péter Tamás – brácsa, hegedű
- Rozs Tamás – cselló, ének
A Magyar Elektra a közismert ókori görög történet nyomán írt, ízig-vérig magyar dráma az igaz hit fontosságáról. Bornemisza Péter mintegy ötszáz évvel ezelőtt ugyanis nem egyszerűen lefordította Szophoklész művét, az Elektrát, hanem aktualizálta és dramaturgiailag is átszerkesztette azt. A mitológiai vonatkozásokat – mint pogány elemeket – többségében törölte, a történeti hátteret keresztény üzenettel töltötte meg, és a korabeli magyar társadalomra vonatkozó utalásokkal bővítette.
Művében minden szereplőnek megvan a maga igazsága, ugyanakkor senki sem bűntelen. Vészjósló örök körforgás, melyben mészárlást mészárlás követ. Előadásunkban a korunkra is oly jellemző csodavárás, az erkölcsi megtisztulásra való vágyakozás a vezérfonal. Ha mindez a XVI. században az ország három részre szakadása idején érvényes volt, miért ne lenne az ma is?
„Azért ezt a játékot olyan mulatságul nézzétek, ahol az emberi élet jó erkölcsre igazíttatik.”
Bornemisza nyelvújítás előtt írt, a mai fül számára nehezen érthető veretes szövegét a Pécsi Nemzeti Színház számára Németh Ákos dolgozta át oly módon, hogy a XXI. századi nézőnek könnyedén követhető legyen, ugyanakkor archaizmusából minél többet megtartson. A cselekményt Rozs Tamás – kifejezetten az előadáshoz írt – zenéje kíséri, egyedi dramaturgiát és hangulatot adva a történetnek.
Ajánló
"Ne paráználkodj! Ne ölj!"
Izgalmas feladat adódott: a zene hogyan szervesüljön a darab nemes veretű, egyben mai szövegéhez, a drámai helyzetekhez. A kórus fessen, tovább gördítsen, a hangszerek előrukkoljanak, vagy/és egyszerűen szolgálják az írók eredeti és kortárs gondolatait.
Rozs Tamás, zeneszerző
Bemutató dátuma: 2018.02.16. p
Szereposztás: |
| Aegistus király | Vidákovics Szláven |
| Parasitus, a király szolgája | Tóth András Ernő |
| Clitemnestra, királyné asszony | Herczeg Adrienn |
| Elektra, Agamemnon király leánya | Kulcsár Viktória |
| Chrisothemis, Elektrának húga | Bach Zsófia |
| Gyerek Chrisothemis | Mikei Darinka |
| Gyerek Chrisothemis | Schneider Gréta |
| Orestes, királyfi, Elektrának öccse | Takaró Kristóf |
| Mester, Orestes oktatója | Stenczer Béla |
| Chorus, vénasszony | Uhrik Dóra |
| Elöljáró beszéd | Józsa Richárd |
| Díszlettervező | Horgas Péter |
| Jelmeztervező | Bujdosó Nóra |
| Rendezőasszisztens | Kiss Hédi |
| Súgó | Juhász Piroska |
| Ügyelő | Markó Rita |
Korábbi előadások
Kapcsolódó anyagok
- Galéria
| h | k | sz | cs | p | sz | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 |














