A magyar kultúra napja
A magyar kultúra napját ünnepeljük január 22-én.
Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát.
Színházunk két magyar előadással, Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékával és a fiatal kortárs szerző Fábián Péter Mecseki tigris, vagy amit akartok című színdarabjával tiszteleg a magyar kultúra előtt.
E jeles napon Eszék város polgármestere a következő szavakkal köszönti a pécsieket.
Tisztelt Pécsiek, magyar barátaink!
Csak, aki tisztába van Önmagával, saját identitásával, az tudja megítélni mások értékeit, a szokványostól akár különböző gondolkodásmódját is.
Ezért szeretem hangsúlyozni, hogy a tolerancia, vagy akár a kozmopolita világnézet mindig is a jól értelmezett lokálpatriotizmusban, hazaszeretetben gyökeredzik.
Ebben a kérdésben a horvátok sokat tanulhatnak még magyar testvéreiktől.
Amikor a hagyományokról és történelmi értékekről, barátságról, egymás megértéséről, a hagyományok ápolásáról beszélünk részünkről mindenképp meg kell említeni az Eszéki Magyar Napokat, amely rendezvénysorozat a legőszintébben mutatja be a két nemzet barátságát és az itteni magyarok ragaszkodását az anyanemzethez.
Az Eszéki Magyar Napok egyfajta különleges ünnepe a mindennapi életnek, amely időtlen idők óta, a mindenkori helyzettől függetlenül mosolyt, örömöt varázsol minden eszéki polgár arcára. Ezért minden városlakóval közösen minden pillanatát élvezem ezen rendezvényeknek, különösen csodálom a magyar folklórt, népzenét és a magyar konyha remekeit.
A tradicionális kultúránk, egymás iránti megbecsülésünk, őszinte tiszteletünk, szeretetünk, egymás kölcsönös elismerése, barátságunk, mindig átíveli a nyelvi nehézségeinket, jobb emberekké tesz minket még a gazdagabb társadalmak soraiban is.
Tisztelettel:
Ivica Vrkics
Polgármester-Eszék
h | k | sz | cs | p | sz | v |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 |