Pécsi Nemzeti Színház

Esztergályos Károly Balázs Béla-díjas Érdemes Művész

Tényleg a balettintézetben érettségiztél?

Tényleg. Karmester szerettem volna lenni, és a Zeneakadémiára szerettem volna felvételizni. A Rákóczi Gimnáziumba jártam, de amellett ez nem ment volna és így átmentem a Balettintézetbe, mert ott nem kellett annyit tanulni, hogy le tudjak érettségizni, és mellette tudtam készülni.

Ha karmester szerettél volna lenni, hogy kerültél mégis a Színművészeti Főiskola televízió-rendező szakára?

Először is úgy, hogy a karmesterséghez nincs fülem, soha nem is volt. Azzal hízelgek magamnak, hogy koncepciózusan talán lehettem volna karmester. A rendezés hasonlít is rá, de azért a zene komolyabb dolog, így arrafelé mentem, ahova még én is befértem. Ez először a színház lett volna, de akkor nem indult színházrendezői szak, viszont elvittek volna katonának, így ebbe a lehetőségbe kapaszkodtam. Akkor ez a szak valójában filmrendezést jelentett: Máriássy Félix és Makk Károly voltak a mestereim, akik maguk sem rendeztek televíziót addig. Bár alapvetően nincs is különbség a film és a televízió között - mármint az akkori televízióról beszélek, amiben még játékfilmek készültek.

Az életrajzodat, az imdb-t nézegetve csodálatosan gazdag pályád volt a televíziózás fénykorában, és azóta is rendezel . Eddig több, mint 70 filmet készítettél, de nemcsak rendezőként, forgatókönyvíróként is jegyzed a nagyját. 2002-ig dolgoztál a Magyar Televízióban. Mi történt akkor, miért váltottál, összefügg ez a kereskedelmi televíziók megjelenésével, a médiában azóta is tartó értékválsággal? Egyáltalán a saját döntésed volt?

Nem a saját döntésem volt. De mielőtt még mártírként lépnék fel, sajnos meg kell nézni a születési évem és a 2002 között eltelt éveim számát és annak különbségét… Alapvetően összefügg az értékválsággal is, igen. Nem a kereskedelmi tévékkel, hanem a Magyar Televízióban történtekkel. Én nem szándékoztam volna pályát változtatni, mint ahogy nem is változtattam. Azóta is rendeztem filmeket, csak nem a MTV alkalmazottjaként.

Számos filmedhez te írtad a forgatókönyvet, tehát a történetük is a te szellemi alkotásod, munkáid többsége a magyar és a világirodalom legszebb műveinek adaptációja.  Nagy különbség van a kétféle munka lelki háttere, alkotói indíttatása között? Laikusként azt gondolnám, hogy a szerzői filmek nagyobb alkotói szabadságot és önmegvalósítási lehetőséget adnak, az adaptáció pedig kereteket szab a szárnyalásnak, vagy ez korántsem így van? Mi a kihívás egyikben-másikban?

Ez elég nehéz. Alapvetően biztos, hogy az olyan típusú szerzői film, ami teljes egészében a saját írásom, az nyilván semmiféle külső megkötöttséget nem jelent. De én elég szerencsés voltam, mert soha nem kényszerültem olyat megcsinálni, amit nem én akartam. Érdekes, hogy ha egy regényből vagy irodalmi műből csinálok egy filmet – amit  meghúzok, átírok - végül én már alig emlékszem az eredetire, mert számomra átalakul azzá, amit én akarok.  Bizonyos jelenetek, amik a regényben jelentősek, de én kihagytam őket, azok számomra el is tűnnek. De most a Bergmannal is így vagyok. Noha az eredetijében közel 5 óra, nekem már gyakorlatilag az jelenti a művet, amit mi csinálunk.

Nagyon komoly irodalmi műveltségről és igényességről tanúskodik a pályád. (Szerzőid: Karinthy Ferenc, Kaffka Margit,  Szabó Magda, Móricz Zsigmond, Örkény István, Sík Sándor, Kosztolányi Dezső, Galgóczy Erzsébet, Füst Milán, Gelléri Andor Endre, Sarkadi Imre, Déry Tibor, Szabó Dezső, Székely János, Dürrenmatt, Ibsen, Csehov, Anatole France, Camus, Shakespeare…) Minden esetben a Te választásod volt a Magyar Televízióban, hogy mit filmesítesz meg?

Igen. Ez tudom, nagy dolog volt abban az időben. Továbbmegyek, amire rábólintottak, az annyiba került, amennyire szükség volt. Nemrég például néztem a Dunán a Cseresznyéskertet: ehhez a filmgyár két egymás melletti összenyitott nagy műtermét összeépítettük(!), nem beszélve a külső helyszínekről - ez a nagyvonalúság ma már elképzelhetetlen! A legutóbbi filmjeimet 4-5 nap alatt kellett egy kamerás, filmes technikával felvenni. Ma már idő sincs, mert az is pénzbe kerül. Ma már elképzelhetetlen, hogy például addig várjon egy stáb, amíg az égen a felhők a rendező, vagy az operatőr által elképzelt alakzatot fel nem veszik. De hozzátartozik, hogy egy filmnek az értékét nem a pénz adja, hanem az, hogy megjelenik benne valami olyan dolog, ami a néző számára látványban is élményt jelenthet - és ez az esetek többségében sok pénzbe kerül.

Mi alapján választottál-választasz témát? Voltak korszakaid, amikor egy ideig egy bizonyos tematika alapján dolgoztál?

Nem tudom megmondani. Abban az időben, nagyon régen, amikor évi 4 filmet csináltam, akkor természetesen nem mindegyik volt "önmegvalósítás", hiszen ez is egy szakma. Voltak olyan rendezések, hogy tetszett nekem egy szerep, vagy egy színésznek való feladatot láttam és szívesen megcsináltam. Ha meg kellett fogalmaznom, mindig azt mondtam, hogy az emberi kapcsolatok lehetetlensége érdekel. Ez igaz a Jelenetekre is….

2006-os nagyjátékfilmed, a Férfiakt egy meleg szerelemről szól. Egy nyilatkozatodban kiemelted, hogy nem melegfilmet készítettél, egyszerűen a szerelem, a kapcsolat, ami érdekelt. Mi a különleges ebben a szerelmi történetben?

Azt gondolom, minden szerelmi történet különleges. Ez egy abszurd, tilalmas, nevetséges és mégis tiszteletre méltó szerelmes film. Az 1960-as években volt egy ismert regény egy öregedő író végzetes szerelméről, egy fiatal prostituált iránt. Akkoriban közismert volt, hogy ez az író saját története volt, de a valóságban az író a fiúkat szerette. Ezt persze akkor nem lehetett megírni.

Nekem eszembe jutott ez a téma, és az, hogy vajon kibírja-e, ha visszafordítom a talpára és megírom az eredeti történetet, mert arra voltam kíváncsi, hogy vajon ugyanazok a helyzetek jelennek-e meg egy férfi-nő, illetve férfi-férfi kapcsolatában. A filmben azt mondja az író: "Ha valaki ilyen fiatal, mindegy hogy fiú vagy lány…" A film végül a szerelem mellett az öregedésről szól, ami az én esetemben, sajnos természetes.
Így lett a Férfiakt. A témájának köszönhetően is - meglehetősen késői "elsőfilmesként" - ezzel eljutottam a Berlináléra, a Moszkvai Filmfesztiválra, s a filmet Chicago-tól Montreálig bemutatták a világon. A csoda kategóriájába tartozik, hogy ez a film elkészülhetett.

A Férfiakt kapcsán nem értek ízléstelen támadások?

Nem. Ugyanis a bulvár annyira csak a saját területével érintkezik, ebben a filmben pedig nem játszanak a kereskedelmi tévékben szereplő színészek, hogy egyszerűen nincs érdekessége a bulvár számára a filmnek. Esetleg más színészekkel lehet, hogy lett volna. Az nem hiányzik, hogy botrány nem lett belőle, de - és ez már túlmutat a témáján és a filmen -, Szabó Dávid, a főszereplő, aki egyébként szenzációs volt a filmben, emiatt semmit nem profitált belőle. Pedig aki egy ekkora szerepet eljátszik, eljut erre-arra a fesztiválra, ennek valamit jelentenie kellene.

A meleg téma megjelenik Egon Erwin Kisch: Operabál 13 c. történetében is, amit  1981-ben filmesítettél meg. 1981-ben hogy-hogy bemutathattad a filmet?

A homoszexualitás ugyan benne van, de nem erről szól. A kritika egyébként tényleg fel volt háborodva, de a televízió bemutatta. Bárdy szenzációs, ízléses és finom volt benne! Egon Erwin Kisch egy riportban dolgozta fel Redl ezredes történetét, én ezt használtam fel a filmben. Ezt a filmemet nagyon szerettem, de sajnos nem ismétlik.

Filmjeid - szinte mind - emberi kapcsolatokról, azok szövevényességéről, érzelmekről, szerelemről, a lélekről szólnak. Szerinted is? Nagyon emocionális ember vagy a magánéletben is?

Lehet, hogy az vagyok, de az ember saját magát egyre nehezebben tudja megítélni…
Igen, a filmjeim erről szólnak, mert szerintem ez a legérdekesebb. Ahogy A kékszakállú prológban mondják: "Az világ kint haddal tele. De nem abba halunk bele."
 

Annak a finomságnak és érzékenységnek, ami a filmes látásmódodat jellemzi, a mindig kedves, mosolygós lényednek, a belőled áradó úriembernek bizonyára köze van a szülői házhoz, édesanyádhoz.  Milyen családi háttérből indultál, mivel foglalkoztak a szüleid, hogy nevelődtél?
 

Azért nem hiszem, hogy mindig mosolygós vagyok...
Édesapám orvos volt, a nagypapám 18 évig volt Pécs szociáldemokrata képviselője, van is róla utca elnevezve: Esztergályos János. A mama meg fényképész volt. A papám is színész szeretett volna lenni, csak mivel az ő édesapja - aki aztán képviselő lett - eredetileg vasesztergályos volt, mindenképpen diplomás embert akart belőle nevelni, mivel őt - hatodik gyerekként - már tudta taníttatni. Ezért a színészet nem jött számításba, mint lehetőség.
A mamámmal nagyon szoros kapcsolatom volt…voltak otthon könyvek… ez nyilván  rányomta a bélyegét a világlátásomra, de ezt az ember saját magáról nem nagyon tudja elmondani… Egy filmben sokkal könnyebben kiadom magam, mint egy interjúban. A filmjeimben inkább benne vagyok. És ez akkor is igaz, ha azt mondjuk a Kaffka Margit írta.

Testvéred Esztergályos Cecília színművésznő, aki pályáját balettművészként kezdte itt a Pécsi Balett alapító tagjaként. Sokat jártál itt a hatvanas években?

Nagyon sokat nem, de voltam premiereken, igen!

Hányszor rendezted? Milyen volt a testvéred főnökének lenni?

Egyrészt szerintem a rendező nem főnöke a színésznek, de nem sokszor rendeztem. Ez ugyanolyan felemás, mint pl. egy tanárnak a gyerekét tanítani. Az ember természetesen a rokonával a legtürelmetlenebb, azzal nem kötelező betartani az udvariassági formákat. Hozzátartozik az is, hogy általában nem egyezik az ízlésünk a Cilivel.

Megnézitek egymás munkáit, jön a bemutatóra?    

Én például soha nem megyek a premierjére, mert ő kikötötte már régen, hogy ez idegesíti, sőt ha megnézem, úgy nézem meg általában, hogy ne is tudjon róla. De minden jelentősebb alakítását láttam. Hogy a Jeleneteket megnézi-e? Egyszer talán, de premierre ő sem jár...

1988-ban rendeztél először színházban, majd 2001-től rendszeressé váltak színházi munkáid. Mennyiben más színházi előadást rendezni? A filmen addig dolgozhatsz, amíg a végeredménnyel teljesen elégedett nem leszel és az így marad örökre a tiéd, a színházban viszont minden előadás egy picit más lehet. El tudod engedni a színházi produkcióidat?

Ha nem tudom elengedni, akkor is elmennek.  Az a helyzet, hogy nekem kétfajta módon is szerencsém volt. Az egyik, hogy a Magyar Televízióban sok színházi alapú tévéjátékot rendeztem, amik díszletben készültek. Ezekre a próbafolyamat bizonyos mértékig hasonló volt a színházhoz. A másik pedig a tanítás: a főiskolán ami egy osztályteremben folyt, az is hasonlított a színházhoz. Persze amikor először rendeztem színházban akkor azért féltem, hogy mivel fogom kitölteni 6 hétig tíztől kettőig az időt. Valószínűleg az előzményeknek köszönhetően nem emlékszem, hogy különös problémám lett volna.
A színházban néha kellemetlen, hogy időnként a színészeknél megjelenik egyfajta gyakori színészbetegség, hiba, hogy nem tudnak rögzíteni, vagyis ami egyszer jól megvolt, azt kevesen tudják pontosan feleleveníteni. Ha ezt felvettünk volna, úgy marad, a színházban pedig nem mindig történik meg. Ennek kompenzációjaként viszont az ember nagyon sok újat is kap, mert bizonyos színészek később érnek be, vagy képesek arra hogy hozzátegyenek az előadáshoz.
Ami nagyon kellemetlen, de sajnos mégis előfordul, hogy van olyan színész, aki amikor már szabadonfutó a produkció, akkor megváltoztatja, és mást csinál - ellentéteset, mint amiről a dolog szólna. Ebbe már nem lehet beleszólni. Valamikor, amikor még a rendezők figyelemmel kísérték az előadásokat a színházakban, akkor ez fel sem merülhetett, de manapság ez már nincs így. Vendégként mód se lenne rá… De ha manapság betévedek egy általam rendezett színházi előadásra a bemutató után, nem értik, mit keresek ott…

Hogyan osztasz szerepet – ha megteheted -: a választott mű karaktereihez keresel színészt, vagy a számodra kedves színészről jut eszedbe egy téma?

Színháznál meghatározza, hogy egy adott társulatból kell válogatni. A filmnél, a tévénél hihetetlen szabadságom volt, hiszen az összes magyar színészt választhattam. Az ritkán fordult elő, hogy valakivel szerettem volna dolgozni, inkább az adott szerepre jutott eszembe valaki. Megmagyarázhatatlan dolog ez, kicsit olyan, mint a szerelem, nem lehet elmondani, hogy 2-3-4-5, a szerepre alkalmas színész közül miért az egyiket választom. Volt szerencsés és peches választásom is. Például volt színész, akit nagyon szerettem, de nem volt neki való szerep, ezért nem dolgoztunk együtt. Mással meg, akit nem tartottam annyira jónak, azzal meg együtt dolgoztam, mert sok szerepre alkalmasnak tartottam.

Voltak, vannak egyébként kedvenc színészeid? Gálffy Lászlóval, Kozák Andrással például többször dolgoztál együtt. Nagy-Kálózy Eszterről azt mondtad villámcsapás volt a vele való találkozás. Mitől kedvesek ezek a színészek a számodra és még kik azok, akiket kiemelnél?

Gyakorlatilag így ők hárman voltak igen. A jelentősebb, fontosabb filmjeimnek Kozák volt a főszereplője, valamikor a 70-es évek közepétől Gálffy és a 90-es évektől Nagy-Kálózy - és ebben voltak átfedések is, amikor egy filmben játszottak. Szerencsére és szerencsétlenségre Kozák az utolsó televíziós filmjét  (Móricz: Ebéd) és színházi szerepét (Sötétség borítja a Földet, Thália Színház) is velem csinálta. 2005 nyarán, amikor forgattuk az Ebédet, még nem tudtuk, hogy beteg. Érdekes, hogy Gálffy és Kozák együtt játszottak az Andrzejewski darabban.

1974-1992-ig tanítottál a Színház és Filmművészeti Főiskolán egyetemi adjunktusként rendezést és filmszínészetet. Oberfrank Pál tanára voltál. Milyen ennyi év után újra együtt dolgozni? Miért rá esett a választásod?

Én javasoltam Palit, mert úgy gondoltam, hogy erre a szerepre jó lenne. Az a vicces, hogy Kaffka Margit: Májusi zápor című filmemhez csináltam próbafelvételt Palival is meg Mikolddal is. Úgyhogy őt is személyesen ismertem, nem csak hírből. Szóval tudtam, hogy van itt a színházban egy olyan színésznő, akire telitalálat a szerep. Egészen kivételes tehetség Mikold. A tanítás olyan régen volt, hogy az első pár perc feszélyezettségen túl a tanár úr (egyébként is már régen tegeződünk) eltűnt. De tanítottam Lipics Zsoltot, Rázga Miklóst, sokakat…

Nem hiányzik a tanítás? Biztos szeretted…

Nem vagyok egy kodályi alkat. A tanításban az a legjobb, hogy az ember fiatalok között van, és legalább annyit tanul tőlük, mint amennyit tanít nekik. A tanítás az első időben azért is jó volt, mert jók voltak a körülmények. Aztán egyre inkább margóra szorult a filmszínészet, technikai problémák voltak a stúdiókkal. Ha éppen nincs mit csinálnom, akkor mondhatom, hogy hiányzik, de alapvetően tényleg csak azok az évek hiányoznak, amikor még volt eredménye. (Egyébként az egész Bergman ötlet is onnan jött, hogy anno csináltam velük egy csomó részletet a filmből a főiskolán.) 

Mindössze négy színművésszel dolgozol  (Györfi Anna és Széll Horváth Lajos alakítják Katarinát és Petert), egészen intim lehet a próbák légköre, amire a téma csak ráerősít. Meg tudtatok nyílni egymás előtt? Ezt mennyire kívánod meg egyébként? A magánéleti tapasztalatok óhatatlanul is beszivárognak egy ilyen próbaidőszakba, bizalmas, baráti viszony van kialakulóban köztetek, vagy ez is csak egy munkafolyamat?

Ez egy munkafolyamat. Biztos, hogy bizonyos mértékig megnyílunk egymás előtt, de úgy látom, hogy valamennyien meglehetősen szemérmesek vagyunk. Magánéleti dolgokat nem tudunk egymásról. Érdekes módon Kozák is, Gálffy is, és Nagy-Kálózy is szemérmes és zárkózott emberek. Én közeli baráti viszonyban nem voltam-vagyok senkivel. Nagy-Kálózyval például az Édes Anna forgatása közepén tegeződtünk csak össze.

A mai magyar valóságot, magyar házaspárokat fogunk látni? Bergman szelleme mennyire lesz jelen?

Ez a történet ma játszódik. Ahogy nem játszódik konkrétan Svédországban sem, úgy Magyarországon sem, illetve mégis. A körülmények lényegileg azonosak, itt is megszólalnak, érvényesek.

Mennyire fogja megviselni a női-férfi szíveket az előadás? A küzdelmes kapcsolaton belül mire helyezitek a hangsúlyt? Drámára készüljünk vagy könnyedebb lélek és kapcsolatelemzésre?

Azt gondolom, hogy nem lehet megúszni. Mindenki a saját életére fordítja le majd a dolgot, mert olyan mértékig érvényes mindenkire és minden kapcsolatra, hogy a szó legjobb értelmében katartikus élmény lehet belőle. Ha az előadás jó lesz, ha sikerül azt megvalósítanunk, amit mi kiolvasunk belőle…