Pécsi Nemzeti Színház

 

Nem ez az első gyermekelőadás, amit színre viszel. Mi vonz téged e könnyűnek látszó, ám valójában igencsak nehéz területre?

Nemcsak a gyerekek vágya a mese, szent meggyőződésem. A családi színház műfaja kapocs a generációk között. Közös program, akár egy kirándulás, akár egy vasárnapi ebéd. És ahhoz, hogy ne csak forma legyen az együttlét, olyan eseményt kell nyújtani, ami gyereknek, felnőttnek, unokának, nagyszülőnek egyaránt élményt nyújt. Amely minden korosztályt elvarázsol, megnevettet. Gyakorló szülőként, tanárként magam is jól tudom, milyen az, mikor a gyerekek átadják magukat egy film, egy könyv, egy előadás élvezetének. És azt is tudom milyen, amikor felnőttként csak asszisztálunk, unatkozunk egy bugyuta, harsány, hiteltelenül infantilis mű befogadásakor.  Egy jó gyerekelőadás, ez is szent meggyőződésem, a felnőttek számára is tartogat izgalmat. Kivitelezésében profi, tartalmában többrétegű, előadásmódjában hiteles. Nem gügyög, nem didaktikus, hanem kérdéseket tesz fel, amelyekre az előadás után a család együtt keresheti a válaszokat. Ez a célom mindig, ha gyerekelőadást készítek. És az ideális család otthon folytatja a mesét, beszélget róla, tovább szövi a történetet. Elképzelem, ahogy A sivatag hercege után előkerülnek Az Ezeregyéjszaka meséi, a térképek, ahogy az arab kultúra csodás múltjáról beszélget ez az ideális néző-család, avagy iskolai csoport. Így érheti el egy előadás azt a hatást, amiért létrejött. 

 

Számodra miről szól A sivatag hercege, milyen vezérgondolat mentén indítod a munkát?

Kitűnő, fontos célnak gondolom a Pécsi Nemzeti Színház azon szándékát, amit a Lázár Ervin családi mesedarab pályázattal megfogalmazott. És a pályázat díjnyertes szövegének próbái elkezdődtek. Galuska László Pál finom érzékkel tapintott rá drámájában arra a kihívásra, ami egy mai, kalandfilmeken, Xbox játékokon felnövő gyerek számára elegendő élményt, szórakozást és gondolatot nyújt. A világmegmentő hős, a misztikus környezet, a hatalmasra nőtt gonosz legyőzése kellően díszes keretet nyújt a felnőtté váló, a világ törvényeit elfogadó bölcsről festett költői képnek. Külön öröm, hogy nem csak filozófiájában, de hús-vér valójában is eljátszhatunk a generációk kapcsolatával. Előadásunk legfiatalabb tagja 8, a legidősebb 66 éves. Szeretném, ha színdarabunk egyik legfontosabb üzenete, a generációk egymást segítő kapcsolata rajtuk keresztül mutatna rá mai valóságunk egyik legnehezebben elfogadható problémájára: a párbeszéd hiányára.

 

Azt mondtad, ma megtörténnek az első ecsetvonások, kifejtenéd ezt bővebben?

A próbák elején rendezőként az ember magabiztosan feszíti vásznát a rámára, veszi kézbe ecsetjeit, azaz a színészeket, tervezőket, koreográfust, zeneszerzőt, és festeni kezd. S ha a szándék közös, ha a meghúzott vonalak tiszták, akkor az a kép, akár egy mesében, magától készül. Az ecsetek mozognak, a színek keverednek, s mire a függöny felgördül, ott áll a színpadon egy sosem volt világ, ami már csak arra vár, hogy a nézők szemléljék, kritizálják, beszélgessenek róla, majd összehajtogassák és hazavigyék emlékezetükbe. A próbák elkezdődtek, az első ecsetvonások, kedves nézők, már ott vannak ezen a képzeletbeli vásznon. 

 

A sivatag hercege, Galuska László Pál műve, a Pécsi Nemzeti Színház és a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Folyóirat közös szervezésében idén meghirdetett Lázár Ervin családi mesedarab pályázatának díjazott alkotása.