Pécsi Nemzeti Színház

 

Van ebben a szóban valami, ami furcsán, vagy idegenül hangzik. Talán kicsit olyan, mintha annak, aki eljön egy ilyen meghallgatásra, be kellene vallania valamit. Magam is jártam pár évtizeddel ezelőtt hasonló, meghallgatásokra, pontosan emlékszem, milyen érzés volt ott állni a színpadon. Valami halvány kis olvasólámpa derengett a nézőtér közepén, körülötte két-három homályos arc. Ezek az arcok néha összesúgtak, bólogattak, néha a halk suttogás is felhallatszott a színpadra, s mivel két-három fejgép is rám világított, bizony úgy éreztem magam, mint egy vallatószobában. 

 

Erre a legutóbbi pécsi „vallatásra” több tucat fiatal és kevésbé fiatal énekes érkezett. Olyanok is, akik más színpadokon már bizonyítottak, olyanok is, akik most próbálnak komoly lehetőséghez jutni. Egy zongora, egy zongorista, egy énekes. Remek összeállítás. Ilyen esetben a siker, a szerződtetés lehetősége két emberen áll, vagy bukik. A zongoristán és az énekesen. Nincsen zenekar, karmester, rendező, kórus, nincsenek problémák jelmezzel, díszlettel kellékkel, és más ezer apró „üggyel” ami egy operaprodukció sajátja.

Ezért egy ilyen meghallgatáson tisztán, világosan, feketén-fehéren kiderül, mire képes az énekes. Különösen, mivel ez alkalommal nem csak egy áriát énekeltek az énekesek, hanem néhányuknál a darab több részletébe is belekérdeztem, sőt kérésemre az egyik fiatalember egy számára eddig ismeretlen jelenetet 20 perc alatt megtanult és ismét nekifutott a feladatnak.

 

Természetesen jelentkeznek olyan énekesek is, akik vagy már, vagy még nem alkalmasak a feladatra. Ez mindig komoly fejtörést okoz. El kell döntenem, hogy mondok e többet annál, mint; köszönöm. Elmondom-e, hogy zenei hibák tucatjait vétette az illető, hogy szerintem nem való neki a szerep, hogy Júlia nem szubrett, és hogy Rómeó maratoni szerep, s ha a rövid ária végére érezhetően elfárad, hogy gondolja végigénekelni a három és fél órát este héttől fél tizenegyig. Nehéz műfaj az opera. Hogyan találok két fiatalt, akik hűen Shakespeare soraihoz még bőven húszon innen vannak? Hiszen Júlia még tizennégy sincs. De legalább elhitetni képesek ezt a tényt? Mert bár Gounod operája a tét, Shakespeare zseniális darabja a szerelmek szerelméről átsüt Gounod minden hangjegyén.

 

Azután egyszerre, mintha besütne a nap a nézőtérre, mintha azt a levegőt, melyet ugyan imádok, mert a színház levegője, de mégis por, izzadság, díszlet és jelmezszagú, egyszerre valami tiszta alpesi, vagy tengeri szél elsöpörné. Mert bejön valaki a színpadra és olyan varázslatosan produkál, hogy leesik az állam. Kérek tőle egy másik jelenetet is, meg egy harmadikat, negyediket. Amit hallok egyre jobb, egyre szárnyalóbb. Érzem, hogy ő, bizony bírná este héttől fél tizenegyig.

 

Köszönöm mindenkinek, aki eljött, köszönöm Horváth Juditnak a zongoránál és a Színház minden dolgozójának a színpad mögött, akik szombaton az én kedvemért, és nem utolsó sorban a jelentkezők kedvéért dolgoztak!

 

Gulyás Dénes