Pécsi Nemzeti Színház

Karinthy: Piciny csodák

 

Énke: Nagy Viktor

Rendező: Bodonyi József

Látvány:  Sejben Richárd

Zene: Rozs Tamás

 

A Karinthy - Piciny csodák egy olyan monodráma, amely Karinthy Frigyes személyiségén keresztül az életmű keresztmetszetét kívánja bemutatni. A színmű kizárólag Karinthy Frigyes zseniális humorral fűszerezett szövegeire épül, kihasználva azt a jellemző stílusjegyet, mellyel a szerző megszólítja, bevonja az olvasót. Az életút gyermekkorhoz kapcsolódó részét olyan novellák mutatják be, mint a „Reggel hétkor”, „A rossz tanuló felel”, „A jó tanuló felel”, „Magyarázom a bizonyítványom”, „Lógok a szeren”, „Találkozásom egy fiatalemberrel”. A kamaszkor végét, a felnőtté válást, majd az elkerülhetetlennel való szembesülést, Karinthy Frigyes szemszögéből a „Az asszony”, valamint az „Utazás a koponyám körül” kötet egyes novellái, mint például „A barlangvasút” vagy „A halál megkísért” című írások szemléltetik.

 

A projekt alapvetően színpaddal, színházi adottságokkal nem rendelkező helyszínekre, elsősorban tantermi bemutatásra, leginkább a középiskolás közönség számára készült. A darab témája és a sajátos iskolai helyszín lehetőséget nyújt a színész és a közönség közötti sajátos, spontán interakciókra, a közönség bevonására.

 

A szórakoztatóan édesbús, nosztalgikus, de ma is érvényes gondolatok egyszemélyes előadója Nagy Viktor.

 

Becsengetéstől bizonyítványosztásig

 

 „Mi ez, mi ez, mi ez, ez a rettentő csengetés? Tűz van? Ezek nyilván tűzoltók… szólni kellene az Erzsinek, hogy oltsa el a lámpát, biztosan meggyulladt a kredenc. Dehogy… hiszen ez a vekker… A vekker csönget… De hiszen akkor fél hét van már… fel kellene kelni.”

Így kezdődik a Tanár úr, kérem című Karinthy-kötet Reggel hétkor című novellája. Nagy Viktor, a Piciny csodák előadója fehér öltönyben egy kávéházi asztal mellett három tonettszék segítségével jeleníti meg az ágyat, a kabátja a takaró. Hiába a színházi tér, a díszletgrafika – amely Karinthy életét és munkáit idézi meg egy-egy kép vagy motívum segítségével (Sejben Richárd gyönyörű munkája) –, teljesen világos, hogy a saját magát Bauernek nevező fiú épp most kecmereg az ágyból, és számolja, hogy magyar, német, mennyiségtan, földrajz, torna – ez öt óra, tehát alhat még öt percet.

Karinthy Frigyes halhatatlan műve (hogy mennyire az, arról épp ez az előadás is tanúskodik) 1916-ban jelent meg, és milyen érdekes, hogy azóta is pompásan működik. Csak az a kérdés, hogy el tudja-e valaki mondani a saját hangján. Nagy Viktor el tudja. Szájából még a mennyiségtan, a tussal való kihúzás, sőt az obligát sem hangzik idegenül. Stílusérték és ritmus – Karinthy ennek mestere, Nagy Viktor pedig értő olvasója és tolmácsolója. Ahogy a rossz tanuló lassan halad a szivacs felé, hogy gondosan letörölje a törtvonal egy darabját. Ahogy Steinmann és a tanár félszavakból is értik egymást. Pedig a színész nem illusztrál, hanem a szöveget mondja.

Egy világ elevenedik meg Bodonyi József rendezésében: Karinthy személyes karcolatainak, novelláinak világa – az iskola és az osztály életével kezdve, aztán a Tanár úr…-on túllépve a szerelemmel folytatva az élet nagy kérdésein, az önszembenézésen – Találkozás egy fiatalemberrel – keresztül a betegség, az agyműtét – Utazás a koponyám körül – időszakáig. Ehhez mindössze néhány rövid hangi-zenei betét (Rozs Tamás munkája) szolgál segítségül a színésznek. Előadásmódjának kulcsa az egyszerűség. Nem az irodalmi nagyság, hanem a hétköznapi kisember jelenik meg – a kisdiáktól a fiatalkori önmagával szembenéző férfiig. Természetes közvetlenség, amibe jócskán belefér a szemkontaktus, hiszen mindez kétségtelenül nekünk szól: egy ember, aki reagál a saját világára, aki gondol valamit arról, ami van, és arról, ami volt és lesz. Ez a felfogás talán még jobban tud élni egy gimnázium tornatermében vagy aulájában, aktívabb közegben, mint egy steril színházi térben, és ez esetben vélhetően az előadás közepe felé sem „ül le” kicsit az egyébként igen jó érzékkel összeállított szövegsor hangulata.

Éppen egy iskolai óra időtartamú az előadás, amely a szó jó értelmében irodalmi produkció, ugyanakkor mentes az eljátszástól, de a megjátszástól is. Szellemes választás, hogy a magyarázott bizonyítvány (a szöveg itt a kortárs osztályzásrendszerhez van igazítva) kelléke egy Karinthy-kötet – azt nyújtja felénk „Bauer”, hogy írjuk alá.

Boldogan aláírjuk, hozzátéve, hogy egy ilyen típusú, valóban színházi „rendhagyó irodalomóra” sokkal-sokkal többet jelent, mint egy tankönyvi szöveg vagy egy életrajz- és munkásságismertetés. Nem bemagolható – hanem érezhető. Mert élet van benne, valódi élet.

(II. Tantermi Színházi Szemle, 2012. május 4.)