Pécsi Nemzeti Színház

Álmaink visznek minket előre

Csató Andrea beszélgetése Koncz Péterrel

forrás: pecsma.hu

Koncz Péter - itt még a Társulati díjával

Csató Andrea frissen átvett Társulati díja kapcsán beszélgetett Koncz Péterrel még februárban, aki időközben 'Az évad legjobb férfi táncművésze' - díjat is megkapta 2013. április 29-én, a Tánc Világnapja alkalmából megrendezett gálaesten a budapesti Művészetek Palotájában.

"Koncz Péter szerencsés alkat, minden értelemben. Szokatlanul későn, 13 éves korában kezdett foglalkozni a tánccal, ám gyorsan ledolgozta a hátrányt. Magassága a kosárpályára teremtette, de 197 centijével a színpadon is rögvest magára vonja tekintetünket. Legtöbb kollégájával ellentétben ismeretlen számára a koplalás: egy adag pörkölt nokedlivel és desszertként csokitorta, bármikor az ebédje lehet. Hat éve került a Pécsi Baletthez ösztöndíjas középiskolásként, a napokban pedig a társulat őt választotta az előző évad legsikeresebb táncosának.

Azt, hogy nem pincér, cukrász, autószerelő vagy asztalos lett, egy testnevelés órának köszönheti. Pontosabban annak a tánctanárnak, aki felmérvén az iskolások mozgáskultúráját, azt tanácsolta: érdemes lenne tánccal foglalkoznia. Félredobta hát gyermekkori terveit, s a kecskeméti fiú a Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendéke lett.

- Mindig is harcos alkat voltam, amit el akartam érni, azért szerettem megküzdeni. Az utat élveztem benne, a fejlődés lehetőségét. Most is ez hajt előre – meséli Koncz Péter két próba között, szusszanásnyi pihenőidejében. Sűrű időszakon van túl, párhuzamosan zajlottak A padlás című musical és a Mozart zenéjére készült Banális viszonyok – édes finomságok című balett próbái. Előbbiben egy némaszerepet játszik, utóbbiban homoszexuális ifjút kelt életre.

- Amikor megkapok egy szerepet, és szembesülök a karakterével, először magamban próbálom megkeresni a közös pontokat. Mivel ez utóbbi világ távol áll tőlem, nehéz volt, hogy hiteles figurát teremtsek, s amit csinálok, ne legyen túlzó, sértő, megbélyegző. A kettő között igen keskeny a mezsgye. Vannak ilyen ismerőseim, Vincze Balázs koreográfiája is sokat segített, és filmekből is próbáltam megragadni jellegzetes gesztusokat, mozdulatokat, arcjátékot, testtartást.

- Egysíkú szerepekre igazán nem panaszkodhat.

- Ezért is izgalmas, kihívásokkal teli minden új munka. A Hófehérke mesebalettben megtapasztalhattam, hogy a gyermekközönség a legőszintébb, viszont színészi játékban épp Szundi által fejlődhettem sokat. A Bolero főszerepében egy érzést, a Giselle Albert hercegeként egy gazdag érzelemvilággal megtöltött karaktert kellett megragadnom. A Jó és a Rossz kertjében, valamint az Otello címszerepe telibe talált. A velencei mórban megleltem önmagam: a harcost, a féltékeny férfit, s az önmarcangoló, végletekig szenvedélyes embert. Lelkem legmélyebb zugait is megmozgatta. Felszínre hozta bennem, hogyan szeretnék táncolni igazán.

- S hogyan?

- Ahogy senki más. Olyan érzéseket akarok kelteni a nézőkben, amire más nem képes. Az Otello abban segített, hogy rájöjjek: ez sikerülhet.

- Mennyi lemondással jár ez a pálya?

- Ami a magánéletemet illeti, mostanában sokkal. Tavaly augusztus óta nem tudtam hazautazni a szüleimhez, és a barátnőmmel is távkapcsolatban élünk, hisz ő Budapesten tanul, a Gór Nagy Mária Színitanodában, mert énekes színésznek készül.

-S ami a táplálkozást illeti, mennyire szigorú az étrendje?

- Semennyire! Édesapám, aki szakács, szomorú is lenne különben. Nagyon szeretek enni, kedvencem a pacal-, a sertés- és a marhapörkölt nokedlivel. Magam is el tudom készíteni, bár még nem nagy a főzőtudományom. És édességpárti vagyok: torták, sütemények, csokoládé, minden jöhet! Palacsintából egy ültő helyemben tizennégyet is meg tudok enni. Még amikor akartam, akkor sem híztam.

- Ha véletlenül akad némi szabadideje…

- … akkor középkori fantasyt olvasok, a Trónok harcát például, régebben a jógázást is kipróbáltam, konditerembe jártam vagy épp sziklát másztam a Tettyén.

- Az előző évadban nyújtott teljesítményéért elnyerte a Pécsi Balett Társulati Díját. Mit jelent ez az elismerés?

- A legtöbbet, hisz a kollégáimtól kaptam. Azoktól, akiket szeretek, akikkel együtt töltöm a napjaimat, s olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Összetartó, remek csapat. Megtaláltam a helyem köztük. Azt erősítik bennem, hogy jó úton járok, s érdemes tovább küzdenem.

- Mire költi a pénzt?

- Félreteszem. Autóra is gyűjtök, egy sportos Toyotára, a távoli jövőben pedig, amikor már nem táncolok, kávéházat szeretnék nyitni. Az első asztal ára már megvan. De nem hagyom abba egyhamar. Az álmainkat nem szabad feladnunk. Ha egy célt elértünk, csak újabbak révén juthatunk még tovább!"

Csató Andrea | pecsma.hu

Vissza a hírekhez