Megújult a balett terem
A nyár folyamán önerőből, a színház nagyszerű TMK-s dolgozói kemény munkájának eredményeként teljesen megújult az Eck Imre balett terem

"Egy színházépület évről évre értékesebb, ha gondoskodnak róla azok, akik lakják." - e gondolattal kezdte el ünnepi köszöntőjét Rázga Miklós igazgató a frissen felújított balett terem avatóján. És valóban, a Pécsi Nemzeti Színház harmadik emeletén, a Pécsi Balett székhelyén már látszik ez a gondoskodás! A nyár folyamán önerőből, a színház nagyszerű TMK-s dolgozói kemény munkájának eredményeként teljesen megújult az Eck Imre balett terem, az előtér és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségekben is megtörtént a felújítás első szakasza.
A látvány magáért beszél: a balett terem szinte már vakító fehérségű eleganciájával, tükörfényes balettszőnyegével a világ bármely pontján megállná a helyét. A falakat Uhrik Dóra Kossuth-díjas művész születésnapi ajándékaként, az ő tiszteletére, Körtvélyesi László archív fotóiból készült kiállítás díszíti.

A Pécsi Balett táncművészei hosszú évtizedek után ismét méltó körülmények közt dolgozhatnak. Az együttes logójának színeiből kiinduló dinamikus, fiatalos és vidám belsőépítészeti megoldások egyszerre teszik otthonossá a helyiséget, miközben pozitív lendületet árasztva azonnal megteremtik az alkotásra inspriáló légkört. Horváth Edit lakberendező munkáját dícséri a tervezés, köszönet érte!
Nem mellékes, hogy a mosdók és a zuhanyzók is megújultak. A vezetőség célkitűzése, hogy az épület kívül és belül egyaránt méltó legyen a pécsi színjátszáshoz, a balett teremben megvalósult. Ezért ettől az évadtól már játszóhelyként is funkcionál a nézők számára eddig oly titokzatos harmadik emelet: ide várjuk a tánc iránt érdeklődő 6-12 éves gyerekeket, szüleiket, tanáraikat az Ideje a táncnak gyerekek! című interaktív táncjáték előadásaira. Az biztos, hogy ide szívesen, örömmel térnek majd be vendégeink!
h | k | sz | cs | p | sz | v |
---|---|---|---|---|---|---|
31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 |