Hullámzó talaj

Zachár Lóránd negyedik koreográfiáját készíti a Pécsi Balett számára. A közös munkáról, alkotói hitvallásáról kérdeztük. 

Hullámzó talaj
Nem ez az első alkalom, hogy a Pécsi Balett számára készítesz koreográfiát. 2009-ben készült az Elérhetetlen területek, 2012. tavaszán a Lisztmánia, nyáron a Bonyodalmas balkáni lakodalmas és most 2014. február 7-én jön a Hullámzó talaj. Az első három koreográfiád egészen különböző világú, bár mindegyikben megjelenik a humor. Mi alapján választasz témát, miről szól majd a Hullámzó talaj? Ez a munkád mennyiben lesz hasonló és különböző az előzőektől?
 
Általában (kivéve ha nincs a koreográfiára előre meghatározott téma az együttes felől) az emberi lélek mélységeit, az érzelmek tisztaságát és egymáshoz kötött viszonyait boncolgatom a legszívesebben. Emellett minden érdekel, ami még megfejtésre vár, szeretem górcső alá venni a titkokat, kibontani és válaszokat adni rájuk a magam igazságai szerint.
Számomra a tánc nem más, mint a mozgás filozófiája. Igazságokat kutat, a mozdulatok sora és egymáshoz kötődő harmóniája válaszokat ad, vagy újabb megválaszolandó kérdéseket vet fel. 
Olyan, mint a lélek néma szava, tiszta és töretlen. A Hullámzó talaj erről a szabadságról szól, mindenről és semmiről. Tiszta tánc lélekkel és emberrel töltve. A mozdulatokból fakadó gondolatok szabad hullámzása, bonyolult és ugyanakkor egyszerű közvetítése a nézők felé.
Ha önmagamba nézek, akkor nincs semmi másság a mostani és a korábbi koreográfiáim között, hiszen önmagamat adom, viszont remélem a nézők észreveszik majd a különbséget.
 
Pályád meghatározó részét Hollandiában, a kortárs táncművészet fellegvárában töltötted. Mi a legérzékelhetőbb különbség az ottani és a magyar táncélet között? A táncművészek képzettsége, tudása, hozzáállása mennyiben más, van-e különbség?
 
Kicsi a magyar táncvilág. Sok helyen, nem is, vagy túl későn érdeklődnek az új irányzatok vagy stílusok után. Külföldön már a táncakadémiákon találkozhatnak a diákok a legjobb tanárokkal és tánctechnikákkal, tökéletesíthetik előadói képességeiket. Házi és nemzetközi színházakban léphetnek fel, így szerezve színpadi gyakorlatot. Általában külföldön egy iskolából kikerült tizennyolc éves mind érzelmileg és technikailag is felkészült, kiváló táncos. Ezzel sajnos itthon nem versenyezhetünk.
A táncot szerető táncművész hozzáállása között nincs különbság.
 
Régóta ismered a Pécsi Balett táncművészeit, fél szavakból is értitek egymást vagy minden új munka új kihívásokat is jelent? Könnyen "leveszik" az elképzeléseidet? Mennyire vagy elégedett velük?
 
Igazából új kihívásokat mindig önmagam felé állítok. Ha úgy alakul, hogy nem azt látom, kapom vissza amit szeretnék, azt nem a táncos, hanem a magam kudarcaként élem meg. Sajnos általában az elképzeléseimet, sajátos mozdulataim világát, igazságát, nem csak a Pécsi Balett művészei, de bárhol máshol is nehezebben veszik át. De ez abszolút másodlagos.
Pécsett a lényeg az, hogy imádnak dolgozni, odavannak a táncért és ezt meg is mutatják. Ez a legfontosabb. Nagyon otthon érzem magam velük.
 
Milyen módszerrel koreografálsz? Előtáncolsz vagy improvizáltatsz? Teljes mértékben azt csinálják a táncosok, amit te mondasz, vagy közösen alkottok?
 
Én inkább a saját nyelvemen beszéltetem a táncost. Számomra izgalmas az, hogy hogyan fordítja le mozdulataimat később a maga világára. Így kicsit talán időigényesebb a koreografálás, de ez nem érdekel. Úgy érzem mondanivalóm így teljesedhet ki igazán. Persze nem zárkózom el az indivídum megnyilvánulásaitól sem, sokat merítek a táncosokból is.
 
Táncolsz még aktívan, vagy inkább a koreografálás tölti már ki a hétköznapjaidat?
 
Aktívan már nem táncolok. Ha érdekesnek tartok egy-egy koreográfust vagy projektet, akkor a színpad visszahívhat még, de inkább már az alkotás, a koreografálás vonz.
 
Híresen jó balett tréningeket, kurzusokat tartasz sokfelé a világban. Szerinted miért szeretik annyira a táncosok a kurzusaidat? Mi a különlegességed?
 
Szerintem azért szeretik az óráimat, vagy azért nem, mert önmagamat adom. Stílusom, (mindazonáltal, hogy egy adott technikán, nevezetesen Hammadi technikán nyugszik) egyedinek mondható. Ez, mint akár egy egyén, vagy szimpatikus vagy nem az órámon résztvevőknek. Szerencsére többnyire imádják.
 
Hol vagy most leginkább otthon?
 
Köszönet az Úrnak, rengeteg munkám van nagyon sok helyen általában Európaszerte. Ezért mindig ott vagyok otthon, ahol éppen dolgozom. 
 
Mi lesz a következő projekted, hova utazol Pécsről? 
 
A pécsi premier után másnap már Székesfehérváron fogok dolgozni a "My Fair Lady” című musical koreografálásán. Február 15-én lesz a premier. Utána rögtön a Közép-Európa Táncszínház Kun Attila szervezte projektjében veszek részt, mint koreográfus. Majd koranyáron a Baletto di Calabria meghívásának fogok eleget tenni egy műhelymunka erejéig az olasz együttessel.
 

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!