Antigoné narrálva
2014. február 18-án vak és gyengénlátó színházbarátokat várunk az Antigoné narrált előadására.
Speciálisan képzett narrátor és tolmácskészülék segítségével vak és gyengénlátó emberek számára először 2012. novemberében tettük láthatóvá a A dzsungel könyve című musicalt, majd 2013. decemberében a Mágnás Miska című operettet. Február 18-án 19.00 órakor az Antigonéra várjuk a vak és gyengénlátó színházbarátokat nagy szeretettel!
A programot a 90 DECIBEL PROJEKT kezdeményezte és szervezi minden előadás esetében. A szervezők az előadásra korlátozott számban tudnak fülmonitort biztosítani. Amennyiben nem a 90 Decibel projekt szervezésében szeretnék megnézni a narrált előadást, kérjük részvételi szándékukat erősítsék meg, illetve legyenek kedvesek regisztrálni legkésőbb 2014. február 17-én 12 óráig az info@90decibel.hu e-mail címen, hogy a megfelelő számú fülmonitort biztosítani tudjuk. Köszönjük!
Bonecz Ervin, a 90 decibel project ügyvezetője mondta el részletesen, milyen is egy tapintható előadás:
"A látássérülteknek akadálymentesített előadások 3 stációból állnak:
1. Bevezető narráció. Ez egy hangfile, melyben elmondjuk a darab keletkezését, leírjuk a színpadképet, kellékeket, valamint a szereplők karakterét és az előadás során viselt ruhájukat. A darab történetéről soha nem beszélünk.
2. Interaktív színpadbejárás. Ennek során előadás előtt felmehetnek a színpadra, betájolhatják maguknak a bevezető narrációban hallottak alapján, megtapinthatják a kellékeket, jelmezeket.
3. Követő narráció. A narrátor azzal segíti az előadás megértését, hogy a látók számára egyértelmű, nem verbális momentumokat elmondja nekik a fülmonitorokon keresztül.
Fontos kihangsúlyoznunk, hogy narrátoraink a Nagy-Britanniában évtizedek óta jól működő módszert tanulták meg és alkalmazzák."
Az Antigoné narrátora Donát Ágnes lesz.
h | k | sz | cs | p | sz | v |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |