Bányavidék trilógia Pécsett

Sajtótájékoztató a Pécsi Nemzeti Színház Nézőtéri Szalonjában 2014. február 18-án.

Bányavidék trilógia Pécsett

Kapcsolódó anyagok

A Pécsi Nemzeti Színház, a Pécsi Harmadik Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Szkéné Színház igazgatósága a trilógia pécsi bemutatásáról tartott sajtótájékoztatót.

2014. március közepén Székely Csaba Bányavidék trilógiája elevenedik meg egymást követő napokon Pécsett. Egy szerzőtől két helyszínen három drámát láthat a közönség öt színház együttműködésének eredményeként.
 
A kortárs magyar drámák műhelyeként számon tartott Pécsi Harmadik Színház 2013. decemberében tűzte műsorára Székely Csaba trilógiájának első részét, a Bányavirágot Vincze János rendezésében, s játssza azóta is a közönség kitüntető figyelmétől övezve. 
A Pécsi Nemzeti Színház március elején mutatja be a második darabként született Bányavakságot, méghozzá a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös produkcióban, Bérczes László rendezésében; a darab kaposvári bemutatójára február 26-án kerül sor.  
A budapesti Szkéné Színház pedig - a FÜGE Egyesülettel karöltve - az elmúlt évben vette repertoárjára a trilógia záró darabját, a Bányavizet, melyet Csizmadia Tibor rendezett.
 
E három nívós produkciót most egymást követő napokon láthatja a pécsi közönség: 
március 10-én 19 órakor a Pécsi Harmadik Színházban,
a Bányavirágot, 11-én 19 órakor a Pécsi Nemzeti Színházban,
a Bányavakságot, 12-én 19 órakor pedig a Bányavizet a Pécsi Harmadik Színházban. 
 
A trilógia első két darabjának hazai felfedezése a Pécsi Országos Színházi Találkozókhoz kötődik: a Bányavirág a 2011-es Nyílt Fórumon megkapta a legjobbnak járó Vilmos-díjat, a dramaturgok és a kritikusok is az évad legjobb drámájává választották, az írót Szép Ernő-jutalomban részesítették érte, s nemrégiben Rómában is bemutatták az angolból olaszra átültetett tragikomédiát, amely 2009-ben a BBC rádiójáték-pályázatán elnyerte a legjobb európai drámának járó díjat. A Bányavakságot ugyancsak a POSZT-on ismerhette meg a szakma és a közönség; a Bányavíz pedig az Örkény Színház drámapályázatának első díját érdemelte ki.
 
Három önálló, húsbavágóan mai témát feszegető mű érvényes színpadi megfogalmazását ígéri e trilógia bemutatása.
 
Jegyek kaphatók az előadások helyszínein!
 
A trilógia bemutatása Pécs M. J. Város Önkormányzata támogatásával jött létre.

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!