Pécsi Nemzeti Színház

Tavaly te lettél a legígéretesebb pályakezdő táncművész modern-kortárs kategóriában. A díjat a Magyar Táncművészek Szövetsége adta neked. Most a Pécsi Balett teljes társulata Rád szavazott, a társulati díj első alkalommal történő átadásakor. Elismer a szakma, és az együttes is. Mennyire fontos számodra ez a fajta megerősítés? Melyik díjnak örülsz jobban?

Úgy gondolom minden embernek fontos az elismerés és a visszajelzés főként, ha ezt a kollégáitól, és a szakmától kapja. Különböző érzéseket váltott ki belőlem mind a két díj. A legígéretesebb pályakezdő díja az első szakmai elismerés volt, rendkívül inspiráló a mai napig. Megerősített abban, hogy jó úton haladok, és erőt adott a jövőre nézve. Mégis közelebb áll a szívemhez a társulati díj, mert az együttes elismerése. Visszaigazolás a
kollégáktól, akikkel nap mint nap megküzdünk a próbateremben és támogatjuk egymást. Örülök, hogy bizalmat szavazott nekem a Táncszövetség és engem láttak a legígéretesebb pályakezdőnek, és köszönöm a társulatnak, hogy ezzel a díjjal is értékelte munkámat.

Miért választottad a balettművészi pályát? Sosem akartad feladni, akkor sem, amikor már érezted a mindennapi gyötrelmeit?

Nem én választottam. Az élet alakította így. Gyerekszínészként jelentkeztem a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánc szakára. 2 év után Dózsa Imre, a főiskola akkori rektora, úgy gondolta, többre vihetném a klasszikus balett szakon.  Érdekes módon, az iskolát elvégezve, mégis egy modern társulathoz szerződtem. Sok lemondással jár ez a pálya, minden nap szembe kell néznünk a korlátainkkal, amihez hozzátartozik a mindennapos gyakorlás. Már gyerekként beleszerettem a táncba,  annak szépségébe, máshogy nem is tudnám elképzelni az életemet.

Miért jöttél a Pécsi Baletthez? Jól érzed magad itt?

Bevallom, az iskola után külföldre szerettem volna menni. Az élet úgy hozta, hogy nem sikerült.. Mesterem - Sebestyén Csaba- küldött próbatáncra Pécsre. Rögtön megéreztem, azt a fiatalos, jó hangulatot, ami a társulat felől érkezett. 4. évadomat töltöm már itt. Sok lehetőséget, feladatot kaptam már az igazgatómtól,  úgy érzem számít rám. Szerintem Magyarországon az egyik legjobb társulati morál a mienk. Mind szakmailag, mind emberileg ott vagyunk egymás mellett. Rendkívül jól tudunk együtt dolgozni.

Nagyon divatos manapság a projektezés, a szabadúszás, te választanád ezt az életmódot?

Nekem fontos a biztonság, és a kiszámíthatóság. Valakinek ez a fajta munka jól tud működni, és jól érzi magát ebben. Én örülök, hogy valahova tartozom. A mostani gazdasági és a művészeteket nem igen támogató helyzetben még inkább azt érzem, kell nekem egy biztos pont.

Sajnálatos sérülésed miatt, ami a premier előtt mindössze 2 héttel történt, nem táncolhatod el Jago szerepét, amíg meg nem gyógyulsz. Feldolgoztad már, hogy a bemutatón a nézőtéren fogsz ülni?

Nagyon nehéz volt. De a családom, a párom, Viki, és a társulat mellettem voltak. Feldolgozni fel tudtam, de nagyon rossz érzés, hogy a 3 hónapos munkám után a nézőtéren nézem végig a premiert. De tudtam, hogyha most nem gyógyulok meg, akkor csak kitolom azt a napot, amikor újra színpadra állhatok. Úgy gondolom a Jago szerep jó kezekben van Pataki Szabolcs személyében. Várom már a premiert és jó lesz látni a másik oldalról is. Ebből sokat tudok tanulni és erőt meríteni. Ha minden jól megy, decemberben meglesz az én premierem is.

Van szerepálmod?

Konkrét szerepálmom nincs. Szeretem magam minél többféle karakterben kipróbálni, negatív és pozitív figuraként egyaránt. Szeretem a kihívásokat, ha van a szerepben valami nehézség - akár akár technikai, de főleg művészi.

Nem titok, hogy testvéred Szabó Dávid is a művészi pályát választotta (Dávid a Budapesti Operettszínház művésze) és ő is nagyon sikeres. Volt esetleg valami családi indíttatásotok?

Azonkívül, hogy Nagypapám muzikális volt, és cimbalmon játszott, semmi. Apukámnak jó zenei érzéke van, de csak a hobbi szintjén. Sokan kérdezik, hogy lettünk mindketten művészek. Szintén az élet terelt minket ebbe az irányba. Szüleink szerették volna, hogy megtanuljunk valamilyen hangszeren játszani. De nem tartott sokáig. A későbbi zeneiskola mellett, mindketten tagjai lettünk a Magyar Állami Operaház Gyerekkórusának és annak a kis csapatnak akik ellátták a fővárosi színházakat gyerekszínészekkel.
A szüleink kitartó támogatása és segítsége nélkül - értem ezalatt az állandó utaztatás, esti próbákra való kísérgetést - nem vagyok benne biztos, hogy itt tartanánk. Azt látták, hogy szeretjük, amit csinálunk. Nagyon büszkék ránk, hogy mindezt sikeresen tudjuk csinálni. Ezért a mai napig hálásak vagyunk.

Budapesti vagy, nem hiányzik a család? Milyen gyakran tudtok találkozni?

Nagyon összetartó család vagyunk, mindig hiányoznak, de felnőttem és elfogadtam, hogy a munkám Pécshez köt. Amikor csak tudok, hazamegyek, mert nem csak a családom, hanem a Párom is Pesten él. Ők a legfontosabbak számomra. Szabad hétvégeken kocsiba ülök vagy vonatra és Pestre megyek feltöltődni.

Különös egybeesés - jól tudom, hogy első alkalom? -, hogy a Dzsungel könyvében Dávid Mauglit alakítja, miközben ti a Pécsi Balett művészeivel együtt ugyancsak közreműködtök a musical-ben. Nem lesz furcsa együtt dolgozni? Örülsz neki?

Első alkalom igen. Nagyon örülök neki, hogy Dávid itt fog játszani Pécsen, utoljára talán még gyerekszínészekként álltunk egy színpadon. Jó kritikusai vagyunk egymásnak és mindig segítünk a másiknak egyes daraboknál. Várom már, hogy elkezdődjenek a próbák, legalább sokkal több időt tudunk majd együtt tölteni, mint az eddigi évadok során.