Meghallgatás
A Pécsi Nemzeti Színház meghallgatást tart Verdi Macbeth című operájának gyermek szerepére.
A meghallgatás időpontja és helyszíne: 2016. november 2. 16.00-18.00, Pécsi Nemzeti Színház
Olyan 8-10 éves fiúk jelentkezését várjuk, akik már valamilyen zenei képzettséggel rendelkeznek, s akár kórusban akár egyedül, szólót is énekeltek már. A meghallgatáson bármit énekelhetnek, kotta nélkül.
Előny, ha valaki Verdi Macbeth című művéből, a Ricordi zongorakivonat kottájában a 215-ik oldal második sorának utolsó taktusától, a 215-ik oldal utolsó sora utolsó ütemének első negyedéig található Apparizione „Sta d’animo forte” kezdetű szerepet is elénekli.
A kotta letölthető ITT
A kiválasztott fiatal művésznek a szerepet olasz nyelven kell majd megtanulnia.
A próbaidőszak az ő számára 2016. februárjának második harmadában kezdődik. A próbaidőszakban nem minden nap, hanem előre egyeztetett időpontban kell megjelenni. A 2017. március 3- tól, május 10-ig tartó periódusban kell a kiválasztott szereplőnek az előadásokat énekelnie.
Gulyás Dénes
a Pécsi Nemzeti Színház operaigazgatója
A válogatásra jelentkezni október 28-ig, a titkarsag@pnsz.hu e-mail címen lehet,
a gyermek nevének, korának, a szülő, gondviselő nevének elérhetőségének megadásával.
h | k | sz | cs | p | sz | v |
---|---|---|---|---|---|---|
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 |