Váradi Marianna

operaénekes
Váradi Marianna

Dr. VÁRADI MARIANNA (DLA)   / a Kortárs Művészet Pécs c. könyvben megjelentek alapján /     
/1966.03. 13.Hajdúnánás-/ operaénekes/
A Pécsi Nemzeti Színház Nívó-díjjal kétszeresen kitüntetett szoprán énekesnője az ezredforduló pécsi operajátszásának legnagyobb, nemzetközi színtéren is bizonyított énekese, aki oratóriuménekesként is rendkívül széles repertoárral rendelkezik.

Tanulmányait - debreceni konzervatóriumi érettségije után — Budapesten, a Zeneakadémián folytatta, ahol Bende Zsolt és Andor Éva növendékeként diplomázott 1991-ben.
Közben Weimarban többek között a világhírű német szoprán, Hanne-Lore Kuhse és Lore Fischer kurzusán vett részt, és ösztöndíjat kapott a Stuttgarti Nyári Zeneakadémiára, a világhírű karmestertől, Helmuth Rillingtől.
Aktív hallgatóként vett részt, Rózsa Vera, Geszty Szilvia, Jevgenyij Nyesztyerenko, Anna Reynolds mesterkurzusain.
1993-tól Adorján Ilona tanítványa.
Zeneakadémiai tanulmányait követően, 2 évig ösztöndíjasa volt Budapesten az
Operabarátok Egyesületének. Ez idő alatt Melinda és Norina szerepét énekelte a Magyar Állami Operaházban, utóbbival debütált Szegeden, 1991-ben.
Operaénekesi pályáját 1992-ben a Pécsi Nemzeti Színháznál folytatta, s meghatározó szerepe volt abban, hogy az operatársulat népszerűsége ismét a színház átépítése előtti szintre emelkedett.

Szerepei között /Adina, Fiordiligi, Melinda, Norina, Violetta, Mimi, Musetta, Nedda, Rosina/ mind a drámaiakban, mind a vígoperaiakban kimagaslót, a Békés András rendezte Don Pasqualeban, Traviatában, a Horváth Zoltán rendezte Bohéméletben és Bajazzókban és a Balikó Tamás rendezte Sevillai borbélyban nemzetközi rangú alakítást nyújtott.
Közben szerepelt Budapesten Haydn „Élet a Holdon” című operájában és vendégként Debrecenben, ahol Melinda, Suzanna és Pamina volt. Mozart Varázsfuvolájával a Pécsi Operakórus 1992- es turnéján Amerikában is nagy sikert aratott. 1993és’95 között, dolgozott a Bayreuthi Ünnepi Játékokon ahol viráglány-cover volt.

Nemzetközi karrierje: 1996—1998 a „Deutsche Oper am Reihn- Düsseldorf -— Duisburg” (Düsseldorf-Duisburgi Német Opera) tagja, ahol nemzetközi társulat tagjaként bizonyította ének és játéktudását. Humperdinck, Massenet, Mozart, Puccini, Rossini, Verdi, Wagner és Lehár szerepei mellet a Don Giovanni Zerlinája, a Bohémélet Musettája és a Sevillai borbély Bertája emelkedik ki.
2000-ben a debreceni társulat tagja. Erzsébetet énekelte Verdi Don Carlosában.
A következő évtől ismét Pécsre szerződött, azóta is a legnagyobb szerepek megformálója, Rigoletto Gildájától, a Pillangókisasszonyon át, a Nagy Viktor rendezte Mozart Szöktetés a szerájból Konstanzájáig, Gounod Faust Margitig, valamint az immár slágerszerepnek számító Pamináig. Közben vendégként fellépett Budapesten az Új Színházban, a Don Giovanni Elvirájaként Selmeczi György rendezésében és Szegeden Mozart Figarojának Grófnőjeként.

Oratóriuménekesként Bachtól, Andrew Lloyd Webber Rekviemjéig terjedő repertoárra tett szert s ezzel itthon és külföldön is sikerrel szerepelt (Ausztria, Németország, Japán, Amerikai Egyesült Államok, Svédország, Hollandia, Olaszország).
Klasszikus és romantikus szerzők (Haydn, Mozart, Beethoven, Brahms, Bruckner,
Liszt, Dvorák, Verdi) mellett, a XX. századi komponisták, Kodály, Honegger, Bernstein és Richard Strauss műveivel Pécsett is hatalmas sikert aratott (Budvári Te Deum; Dávid király; ,,Jeremiás” szimfónia és Négy utolsó ének),  valamint 2007.-ben Kurtág György: A megboldogult R.V.Truszova üzenetei című dalciklusát énekelte Pécsett, majd Budapesten a Művészetek Palotájában.
A Pécsett is élő és alkotó szerző, Johann Georg Lickl műveit is énekelte („Világsztárok Pécsett” sorozat), EKF program keretében.
Ez a koncert, Európa több országában egy időben került élő adásba a Bartók rádió közvetítésében.

2004-től oktat Kincses Veronika tanszékvezető meghívására a PTE. Művészeti Kar magánének tanszékén.
2007 – 2009 mesterkurzusokat tart a Bükki Művészeti Napok Nyári Zeneakadémián, majd az utódjaként létrejött Velencei-tavi Művészeti fesztivál Nyári Zeneakadémiáján.
Zsűritagja volt az I. Nemzetközi Händel Énekversenynek 2007 évben.  
2010-ben doktorált zenei előadó művészetből egyéni felkészülőként, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemen, cum laude minősítéssel, Marton Éva, Csengery Adrienne, Pászthy Júlia, Perényi Eszter, Pogány Imola, Dolinszky Miklós, mint döntőtestület előtt.

Művészetét, a rendkívül széles hangtartomány, koloratúr készség, és mély,
Belső szerep-építkezésből eredeztethető zenei és karaktergazdagság jellemzi, melynek legnagyobb erőssége a nemegyszer világszínvonalon izzó drámaiság, de sokszínű komikai vénája is a magyar operajátszás élvonalába emeli.

  • Színházunkban játszott szerepei, munkái

  • Fontosabb szerepei

    Színpadi szerepek  jegyzéke

    1992 – 1996 Pècsi Nemzeti Színhàz
    Donizetti: L’Elisir d’Amore – Adina (r: Nagy Viktor - k: Hirsch Bence)
    Erkel: Bánk bán- Melinda (r: Békés András - k: Hirsch Bence)
    Donizetti: Don Pasquale- Norina (r: Békés András - k: Hirsch Bence)
    Verdi: La Traviata- Violetta (r: Békés András - k: Hirsch Bence)
    Verdi: La Traviata- Flora (r: Békés András - k: Hirsch Bence)
    Mozart: Cosí fan tutte- Fiordiligi (r: Fèlix László - k: Hirsch Bence)
    Puccini: Bohémélet- Mimi (r: Horváth Zoltán - k: Hirsch Bence)
    Puccini: Bohémélet- Musetta (r: Horváth Zoltán - k: Hirsch Bence)
    Leoncavallo: Bajazzók- Nedda (r: Horváth Zoltán - k: Hirsch Bence)
    Rossini: Sevillai borbély- Rosina (r: Balikó Tamás - k: Blázy Lajos)
    1991 – 1992 Budapesti Kamaraopera
    Haydn: Il mondo della luna- Clarice (r: Maria von Grosschmid – k: Erdélyi Miklós, Déri András)
    Sáry László: In Sol –Asszony (r: Moldován Domokos – k: Selmeczi György)

    1993 – 1996 vendég  debreceni Csokonai Színház
    Mozart: Varázsfuvola- Pamina (r: Vámos László – k: Kocsár Balázs)
    Erkel: Bánk bán- Melinda (r: Lengyel György - k: Kocsár Balázs)
    Mozart: Figaro házassága- Suzanna (r: Lengyel György – k: Kocsár Balázs)

    1993 - 1994 - 1995 cover viráglány  Bayreuth
    Wagner: Parsifal - cover viráglány (r: Wolfgang Wagner– k: James Levine, Giuseppe Sinopoli)

    1996 – 1998 Deutsche Oper am Reihn- Düsseldorf – Duisburg
    Humperdinck: Hänsel und Gretel- Sandmännchen
    Massenet: Manon- Javotte (r: Christof Loy – k: Baldo Podic)
    Mozart: Don Giovanni- Zerlina (r: Adolf Dresen – k: Pesko Zoltán)
    Puccini: La Bohéme- Musetta (r: Werner Düggelin – k: Wen-Pin Chien)
    Rossini: Il barbiere di Siviglia- Berta (r: Maren Christenzen – k: Francesco Corti)
    Verdi: Aida- Priesterin (r: Pet Halmen – k: Ira Levin)
    Verdi: Il trovatore- Ines (r: Florian-Malte Leibrecht – k: Ira Levin, Martin Fratz)
    Wagner: Parsifal- Blumenmädchen (r: Kurt Horres –k: Hans Wallat)

    2000-ben,  debreceni Csokoni Színház
    Verdi: Don Carlos- Erzébet (r: Lengyel György – k: Bartal László)

    2001- től ismét  Pécsi Nemzeti Színház
    Verdi: Rigoletto- Gilda (r: Galgóczi Judit – k: Cser Miklós)
    Puccini: Pillangókisasszony- címszerep (r: Balikó Tamás – k: Cser Miklós)
    Mozart: Szöktetés a szerájból- Constanza (r: Nagy Viktor – k: Cser Miklós)
    Gounod: Faust- Margit (r: Nagy Viktor – k: Cser Miklós)
    Mozart: Varázsfuvola- Pamina (r: Keszég László – k: Somos Csaba, Cser Miklós)
    Mozart: Varázsfuvola- I. Dama (r: Keszég László – k: Somos Csaba, Cser Miklós)
    Strauss J. : A Denevér-  Rosalinda (r: Halasi Imre – k: Somos Csaba, Cser Miklós)
    Verdi: La traviata – Violetta (r: Szikora János – k: Somos Csaba, Cser Miklós)
    Offenbach: Hoffmann meséi- Antonia (r: Halasi Imre – k: Cser Miklós)
    Nicolai: Windsori víg nők- Frau Fluth (r: Toronykői Attila – k: Cser Miklós)
    Rossini: Boleyn Anna- címszerep (r: Somogyi Szilárd – k: Kesselyák Gergely, Cser Miklós)
    Puccini: Gianni Schicchi- Nella (r: Kerényi Miklós Gábor – k: Kesselyák Gergely)
    Vajda: Márió és a varázsló- Angioleri kisasszony (r: Kerényi Miklós Gábor – k: Somogyi-Tóth Dániel)

    2001 vendég Új Színház (Bp.):
    Mozart: Don Giovanni- Elvira (r: Selmeczi György – k: Selmeczi György)

    2002 vendég Nemzeti Színház (Szeged ).
    Mozart: Figaró házassága- Almaviva grófné (r: Galgóczi Judit – k: Bartal László)

    1989 –től folyamatosan
    Oratóriumok és koncertek:
    Magyarország, Ausztria, Németország, Japán, Amerikai Egyesült Államok, Svédország, Hollandia, Olaszország

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!