"Mesés opera" III.

Moderátor-"mesélő" Gulyás Dénes
Moderátor-"mesélő" Mácsai János

Rossini: A sevillai borbély
 

Figaro - Bognár Szabolcs
Rosina - Ócsai Annamária
Almaviva gróf - Gál Máté
Don Basilio - Szécsi Máté

Gitár - Tóth Álmos
Zongora - Horváth Judit

 

Ki hinné, hogy az operairodalomnak két olyan felülmúlhatatlan remekműve is van, amely egy egyszerű borbélylegénynek köszönheti létrejöttét. Figaro a furfangos, csavaros eszű intrikus, ma úgy mondanánk: az örök nyerő típus, Beaumarchais francia színműíró fantáziájának szülötte, sőt kissé önmagának is hasonmása. Beaumarchais, már ez a becenév is - mellyel később nemesi rangra emeltetett - egyfajta álöltözet: magyarul "jó üzlet"-et jelent. Eredetileg Pierre Augustin Caron, XV. Lajos király órásmestere, a zenélő szerkezetek szakértője, egyben hárfa és lantművész, a királyi unokák zenetanítója, kiváló érzékű és cseppet sem makulátlan hírű üzletember, fegyverkereskedő és kém, hirtelen börtöntöltelék, a korrupció gyakorlott alkalmazója, majd nagy leleplezője, kevéssé gátlásos udvari talpnyaló, de ugyanakkor az arisztokrácia kíméletlen bírálója, a forradalom egyik szellemi előkészítője, végül pedig, de mindenekelőtt nagytehetségű és sikerű színpadi szerző. Mi más is kerülhetne ki egy ilyen ember tolla alól, mint sziporkázóan szellemes, egyszerre gúnyos és érzelmes darab, amely évtizedeken át megihlette a színpadot, és a zeneszerzőket. Két legsikeresebb műve A sevillai borbély (1775) és annak folytatása, a Figaro házassága (1778). Utóbbit Mozart (1786), előbbit Rossini (1816) választotta operatémának (egyébként még sokan mások is).

Az 1810-es évektől valóságos “Rossini-láz” égett Európában, alig várták újabb és újabb műveit az olasz operákat játszó színpadokon. Márpedig ezekkel tele voltak Európa fontos városai.  Mégsem volt azonnal garantált a siker, nehéz volt a mindig frissre, ugyanakkor jól ismertre vágyó közönség kegyében járni. A sevillai borbély római bemutatóján nem is sikerült, mert Rossininek számolnia kellett mindezek mellett még az operai klikk-harcokkal, konkurenciával is. De a második előadástól kezdve senki sem tudott többé ellenállni az opera elsöprő erejének, lendületének, remek cselekményfordulatainak, és mindenekelőtt dallamainak, megunhatatlan zenéjének. A nagy utód, Verdi szerint a valódi zenei ötletek túláradó gazdagsága jellemzi a borbély-operát, Beethoven pedig, amikor 1822-ben találkoztak (Rossinit kivételesen fogadta a magányos, emberkerülő mester) annyit mondott: még sok ilyen borbélyt írjon fiatalember!

Almaviva gróf és a szép polgárleány, Rozina szerelmét a talpraesett borbély, Figaro segíti győzelemre. Már évszázadok óta nagy vígjátéki hagyománya élt a színpadokon a gazdáját segítő rátermett szolga, vagy úrnőjére vigyázó szobalány figurájának. Beaumarchais, majd Rossini szövegkönyvének elkészítője (Cesare Sterbini) nem tett egyebet, mint ezt a hagyományt töltötte meg igazi, vérbő szereplőkkel, látta el váratlan fordulatokban, álöltözetekben, szerelmi sóvárgásban, és marokba csúsztatott pénzes zacskókban gazdag történettel. Hogy melyek a történet izgalmas, csavaros fordulatai, és micsoda zenét hozott össze Rossini ehhez a komédiához mindössze néhány hét alatt (ahogy ő maga emlegette), azt megismerhetik az érdeklődők a Mesés Opera soron következő eladásából, amelyet sok élő zenével illusztrálunk majd, hogy felidézhető legyen e remekmű keltette páratlan operai hangulat.

Korábbi előadások

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!