Pécsi Nemzeti Színház

"Mesés opera" VII.

Moderátor-"mesélő"	Gulyás Dénes
Moderátor-"mesélő"	Mácsai János

Georg Friedrich Händel: Julius Caesar

Közreműködnek a PTE Művészeti Kar növendékei

Georg Friedrich Händel (1685 Halle - 1759 London) a barokk kor egyik legnagyobb zeneszerzője. Meglepő, hogy noha hatalmas életművének számára legfontosabb részét az operái jelentették, ezek a darabok több, mint két évszázadig nem keltettek érdeklődést. Csak az utóbbi néhány évtizedben kezdenek feltámadni az elfeledettségből. Erről bizonyosan nem a komponista tehet, hiszen többnyire remek zenei anyagokkal teli, érdekes művek ezek, hanem sokkal inkább maga a műfaj, a komoly opera (opera seria), amely mitológiai vagy az ókori történelem témáit dolgozza föl. Ráadásul sokszor hosszadalmas és bonyolult módon, kevéssé pergő és drámaiatlan szövegkönyvekkel.
Händel kora után már nem éltek meg a színpadon ezek a hosszú művek, ma is csak jelentős húzásokkal adják elő. Zenei erejük mindazonáltal bámulatra méltó, és a szélesebb közönség körében újra-felfedezésre várnak. Camille Saint-Saens, a híres romantikus zeneszerő így írt erről egy levelében: "Arra a meggyőződésre jutottam, hogy Händel az akkoriban teljesen új és váratlan festői elemekkel szerezte meg csodálatos népszerűségét. A kórusok írásának, a fúga kezelésének mesteri készsége másokban is megvolt annyira, mint benne. Ami újat hozott, ami modern nála, az a szín. Lépten-nyomon megtaláljuk benne a festői elemnek, az utánzó hangzásnak a keresését." Romain Rolland, a nagy rancia író, Händel jelentős méltatója eképp folytatta: "Erősen stilizált festés ez, ahogy Beethoven mondja, inkább érzelmek kifejezése, mintsem hangok utánzása, poétikus felidézése jeges viharoknak, a nyugodt, vagy háborgó tengernek, at éj árnyainak, a mezőn leszálló alkonynak, a holdfényes parkoknak, a tavaszi hajnalnak és a madarak ébredésének."

A Julius Caesar - Gulio Cesare - ősbemutatója a londoni King's Theaterben volt 1724-ben. A szövegkönyv Nicola Francesco Haym munkája. A darab már sikert aratott a maga korában is, manapság pedig a legtöbbet játszott, színpadra állított Händel opera, ebből készült a legtöbb lemezfelvétel is.

Matthew Boyden zenetörténész találóan foglalja össze a Julius Caesar jelentőségét:
"A Giulio Cesare nagyszabású, prométheuszi alkotás, felvételen pontosan három és fél óra hosszú, színpadon pedig tovább tartana Wagner Parsifaljánál. Haym rendkívüli mértékben túlbonyolított szövegkönyve számos írott forrásból táplálkozik, mindamellett jobban megtartja a drámai egységet, mint bármi, amit Händel azelőtt valaha is írt, és ez vélhetően nem kis részben magának a komponistának az érdeme, hiszen a librettó szinte bizonyosan az ő közreműködésével készült. Händel zenéje éppoly formátumos, mint maga a dráma, s a partitúra fő erénye a szólóáriák középpontba állítása. Cleopatra (akit az ősbemutatón a kor legjelentősebb, legjobb képességű, és legkiállhatatlanabb primadonnája, Francesca Cuzzoni énekelt) Händel egyik legnagyszerűbb nőalakja. II. felvonásbeli „Se pietá di me non sento” kezdetű recitativo és áriája, amelyben saját sorsát siratja, majd bosszúra és Caesar szerelmére áhítozik, különösen bámulatra méltó: minden erőlködéstől mentes, meggyőző zenéjével ez az opera egyik leginkább érzelemgazdag részlete. A zenekarkíséretes recitativo a meghökkentő modulációk miatt is figyelemre méltó. Maga a címszerep Haym szövegkönyvének leggyengébb pontja: teljesen a zenére bízza Caesar idealizált nemességének és bátorságának életre keltését, ennek ellenére a Giulio Cesare egyértelműen Händel Royal Academyben eltöltött periódusának csúcspontja. Sokak szerint ez Händel legnagyobb operája."

Érdemes a történeti hátteret és az opera szövegkönyvét is összevetnünk:
Julius Caesar római hadvezér és politikus volt. Épp i. e. 100-ban született, és i. e. 44. március 15-én ("március idusán") lett merénylet áldozata. Minden idők egyik legnagyobb államférfiúja, jelentősége az ókor történetében csak Nagy Sándoréhoz fogható. Fontos szerepet játszott a köztársaság felszámolásában és a császárság intézményének létrehozásában. A római birodalmat hatalmas területekkel növelte, fontos közigazgatási reformokat vezetett be, építkezéseket kezdeményezett, voltaképpen élete végéig széles körben népszerű maradt.
Az 50-es években konfliktusba került korábbi vejével és szövetségesével Pompeius-szal. Háborúba kezdtek egymás ellen, és Caesar I. e. 48. július 10-én Dyrrhachiumnál éppen csak elkerülte a végzetes vereséget. Végül Pharsalusnál rendkívül rövid ütközetben legyőzte Pompeiust, annak ellenére, hogy Pompeiusnak jelentős számbeli fölénye volt (közel kétszer annyi gyalogsággal és jelentősebb lovassággal rendelkezett, mint Caesar).
Caesart Rómába visszatérve "dictator"-rá nevezték ki, majd 11 nap után lemondott, de ismét consullá választották (másodszor is), ezzel megerősödött a hatalma. Ezután követte, pontosabban üldözőbe vette Pompeiust Egyiptomba. Pompeius ugyanis a pharsalusi csata után Egyiptomba menekült, de nem lelt menedéket, mert az ottani uralkodó, XIII. Ptolemaiosz egyik tisztje meggyilkolta, hogy a közelgő Caesarnak kedvébe járjon. Állítólag Caesar elsírta magát Pompeius levágott feje láttán, amelyet Ptolemaios kamarása ajándékként adott át neki. Ezután beavatkozott a Ptolemaiosz és húga, VII. Kleopátra közt dúló polgárháborúba Pompeius meggyilkolása miatt, ahol Kleopátra oldalára állt. Egyúttal szerelmbe is esett vele. Caesar legyőzte Ptolemaios csapatait, és Kleopátrát hatalomra juttatta, akitől gyeremek is született. Caesar egyetlen fia, XV. Ptolemaios Caesar, vagy ismertebb nevén Caesarion. Caesar és Kleopátra sosem házasodott össze.

A történelmi tények így festenek a rendkívül szövevényes operealibrettóban (erősen tömörítve):
Julius Caesar legyőzte Pompeiust, aki Ptolemaios egyiptomi királynál keresett menedéket. Az azonban — Caesar kegyeit keresve — megölette. Caesart felháborította ez a gyilkosság, de Pompeius özvegye, Cornelia és fia, Sextus mégis őt tartották felelősnek a hadvezér haláláért. Kleopátra álruhában megismerkedik Caesarral, azt akarná, hogy öccsével, Ptolemaiosszal szemben őt segítse Egyiptom trónjára. Ptolemaios Corneliát szeretné megszerezni magának, de az visszautasítja. Achillas, a király bizalmasa embereivel rátör Caesarra, aki a tengerbe ugrik. Mindenki holtnak hiszi. Achillas Ptolemaiostól Corneliát kéri jutalmul, de az megtagadja. Achillas erre Ptolemaios ellen fordul. Sextus pedig ki akarja szabadítani anyját Ptolemaios kezéből. Hozzájuk csatlakozik a megmenekült Caesar is. A harcban elesik a zsarnok Ptolemaios. Caesar maga koronázza Kleopátrát Egyiptom királynőjévé.