A kőszívű ember fiai
romantikus színmű három felvonásban
| Írta | Jókai Mór |
| Színpadra írta | Böhm György |
| Színpadra írta | Korcsmáros György |
| Zeneszerző | Tolcsvay Béla |
| Zeneszerző | Tolcsvay László |
| Rendező | Böhm György |
Jókai Mór regényének és Petőfi Sándor verseinek felhasználásával
színpadra írta: Böhm György és Korcsmáros György
Zene: Tolcsvay Béla és Tolcsvay László
Az előadás időtartama: kb. 3 óra (két szünettel)
A nemesdombi kastély ura, Baradlay Kazimir, akinek élete végére a „szívere mind patológiai, mind bibliai értelemben kővé vált”, egy özvegyet és három fiút hagy maga után. A halottas ágyánál végrendelkezik a család sorsáról, miszerint legidősebb fia, Ödön diplomata legyen az orosz udvarnál, Richárd a katonai pályán haladjon tovább Bécsben, Jenő pedig tisztviselőként dolgozzon. Felesége pedig pár héttel az ő halála után menjen férjhez Rideghváry Bencéhez, politikai utódjához, mert ezt kívánja a család érdeke. Ám az asszony megfogadja, hogy férje végakaratával szemben mindennek az ellenkezőjét fogja tenni. A fiúk sorsát innentől kezdve a szerelem és a magyar politikai élet sodorja ide-oda, a hányattatások között kit szerencsésebben, mástól pedig életét követelve. Az 1848-as forradalomnak emléket állító, leghíresebb magyar történelmi és családregény a testvéri szeretetről, önfeláldozásról, hazaszeretetről szól, máig izgalmas és érvényes módon.
Bemutató dátuma: 2014.03.14. p
Szereposztás: |
| Baradlayné | Egri Márta |
| Ödön | Wunderlich József |
| Richárd | Józsa Richárd |
| Jenő | Mikola Gergő |
| Rideghváry Bence | Rátóti Zoltán |
| Plankenhorst Alphonsine | Darabont Mikold |
| Plankenhorst Antoinette | Sólyom Katalin |
| Haynau | Ottlik Ádám |
| Liedenwall Edit | Kulcsár Viktória |
| Palwitz Ottó | Vidákovics Szláven |
| Lánghy Aranka | Györfi Anna |
| Lánghy tiszteletes | Pilinczes József |
| Goldner Fritz | Horváth Marin |
| Mausmann | Zakariás Máté |
| Pál úr | Stenczer Béla |
| Adjutáns | Tóth András Ernő |
| Leonin | Vincze Balázs |
| Baradlay Kázmér (hangfelvételről) | Blaskó Péter |
| Koreográfus | Vincze Balázs |
| A koreográfus asszisztense | Czebe Tünde |
| Díszlettervező | Bátonyi György |
| Jelmeztervező | Túri Erzsébet |
| Zenei vezető | Bókai Zoltán |
| Rendezőasszisztens | Kiss Hédi |
| Súgó | Juhász Piroska |
| Ügyelő | Háber László |
Korábbi előadások
| h | k | sz | cs | p | sz | v |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 29 | 30 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 1 | 2 |














