Vermes Timea

operaénekes
Vermes Timea

Tüke vagyok. Azaz több generációsan pécsi,már a Dédnagyapám is itt született. Itt végeztem az általános iskolát és zeneiskolát is,melynek bejárata felett ott díszelgett a felirat: ”A zene mindenkié” (Kodály). Ezért hát teljesen természetes volt, hogy a Leőwey Klára gimnázium végzőseként a Zeneművészeti Főiskolát jelöltem be a továbbtanulási tájékoztatón. Hiába szerette volna Anyukám,hogy valami „rendes” szakmám legyen.Nem vettek fel!Így kerültem a Janus Pannonius Tudományegyetem Ének-zene-karvezetés szakára,ahonnan két év után jelentkeztem újra a Zeneművészetire,akkor átvételi kérelemmel sikerült,így évet sem veszítettem.Évekkel később elvégeztem a főiskolának az egyetemi kiegészítő szakát is,akkor már a Pécsi Nemzeti Színház magánénekeseként,és a sors különös furcsasága,hogy mindkét tanárnőm,a főiskolán Bukszár Márta,és az egyetemen Váradi Marianna, szintén kolléganőim azóta is.

Már főiskolai éveim alatt elkezdtem tanítani,tizenegy éven át tanítottam a Kolinda Művészeti iskolában.Kénytelen voltam azonban megválni a tanítványaimtól,mert első anyaszínházam a Miskolci Nemzeti Színház olyan messze volt a városomtól,hogy időben nem tudtam egyeztetni.Egy évadot töltöttem Miskolcon,ezután Balikó Tamás,a pécsi színház akkori igazgatója szerződést ajánlott itthon.A miskolci páholyparti  közönségétől elnyertem az „év színésznője” díjat, abban az  évadban,amit náluk töltöttem.

Opera szerepeim mellett meghatározó számomra a musical műfaja,2oo9-ben az a megtiszteltetés ért,hogy a Zrínyi1566 c. rock-musicalben Rosenberg Éva szerepét kifejezetten az én hangomra komponálta Balásy Szabolcs és Horváth Krisztián,később Amáliát ugyanígy a Fejedelem c. musicalben.

2001-ben debütáltam a Pécsi Nemzeti Színház színpadán a Szöktetés a szerájból c. Mozart opera Blondéjaként,azóta is ez maradt az egyik legkedvesebb szerepem.
Koloratúrként nagy ajándék a sorstól,hogy négy évadon át énekelhettem Olympia szerepét a Hoffmann meséi c. Offenbach operában,valamint érdekessége pályámnak Mozart Figaro házassága c. operájában Cherubino alakítása,melyet általában mezzók énekelnek,azonban Bartal László karmester úr  egy hajlékonyabb,könnyedebb hangot képzelt el,így rám bízta a szerepet,amiért a mai napig hálás vagyok.
Meghatározó volt még eddigi pályám során Adél megformálása a Denevér c. operettben,valamint Mária szerepe a Muzsika hangja c. musicalben.Mindig szerettem volna elénekelni az Éj királynőjének szerepét a Varázsfuvolában,talán ezért is jelentett olyan sokat számomra,mikor beugrással előadást menthettem,és ezután még többször  énekelhettem ezt a szerepet is az Első Dáma és Papagena mellett.
Nagy váltást hozott Donizetti Boleyn Annája,mely már egy érettebb,komolyabb hangot kívánt,s ez éppen egy időben zajlott várandósságommal,így nem véletlen,hogy lányom az Anna nevet kapta.

Jelenleg a legszebb szerep  életemben az anyaság,összefoglalva eddigi életutamat,szerencsésnek mondhatom magam,hogy mindig segítséget kaptam karmestereimtől,mestereimtől abban,hogy jó időben találjanak meg a hangomhoz illő alakítások.Pályám elején elénekelhettem az öt Mozart mester-opera mindegyikét,ennél jobb leckét nem is kaphattam volna induló operaénekesként.Kíváncsian várom a folytatást…

Három tanár egyéniség határozta és határozza meg az életemet mai napig,Komáromi Alice ,akinek az ének szeretetemet köszönhetem,Sass Irén ,aki már sajnos nincs közöttünk,és aki koloratúrrá „varázsolt”,valamint Tokody Ilona,aki  jelenleg is a mesterem,és pozitív egyéniségével, kifogyhatatlan enrgiáival segíti munkámat.

Meg kell említenem korrepetítoraimat, Harazdy Miklóst,és Horváth Juditot is,mert az Ő segítő kezük nélkül sehol sem lennék!

  • Színházunkban játszott szerepei, munkái

  • Fontosabb szerepei

    Opera szerepeim:
    Mozart:Szöktetés a szerájból-Blonde(Pécsi Nemzeti Színház)
    Mozart:Figaro házassága-Cherubino(Miskolci Nemzeti Színház)
    Mozart:Figaro házassága-Suzanna(Pécsi Tudományegyetem-Művészeti Kar)
    Mozart:Varázsfuvola-Éj királynője,Első Dáma,Papagena(Pécsi Nemzeti Színház)
    Mozart:Cosi fan tutte-Despina(Miskolci Nemzeti Színház)
    Offenbach:Hoffmann meséi-Olympia(Miskolci Nemz.Színház és Pécsi Nemz.Színház)
    Strauss:A Denevér-Adél(Pécsi Nemz.Színház és Miskolci Nemz.Színház)
    Kálmán Imre:Csárdáskirálynő-Szilvia(Szardíniai turné a Miskolci Nemzeti Színházzal)
    Kodály Zoltán:Háry János-Császárné(Székesfehérvári Vörösmarty Színház)
    Rossini:Sevillai borbély-Rosina(Miskolci Nemzeti Színház)
    Nicolai:Windsori víg nők-Anna(Pécsi Nemzeti Színház)
    Donizetti:Boleyn Anna-Anna(Pécsi Nemzeti Színház)

    Musical és operett szerepeim:
    Godspel(Pécsi Nemzeti Színház)
    Anconai szerelmesek-Dorina(Pécsi Nemzeti Színház)
    A muzsika hangja-Mária Reiner(Miskolci Nemzeti Színház)
    A csárdáskirálynő-Szilvia(Miskolci Nemzeti Színház)
    Zrínyi 1566-Éva (Szigetvár 2009)
    A fejedelem-Amália(Gárdonyi Géza Színház-Eger)
    Rudolf(Pécsi Nemzeti Színház)

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!