Holdbeli csónakos

kalandos játék két részben
Írta Weöres Sándor
Zeneszerző Melis László
Rendező Almási-Tóth András

Az előadás időtartama: 2 óra - egy szünettel
 

Weöres Sándor 1941-ben, 28 évesen írt legelső darabja, a Holdbeli csónakos tereken-időkön átívelő, egyszerre a földön és a fantasztikumban játszódó szerelmi történet. Három igazi magyar szuperhős (Vitéz László, Bolond Istók, Paprika Jancsi) mozgatja az eseményeket, miközben az aranymetszésnél minden teljes fordulatot vesz azzal, hogy kiderül, aminek eddig drukkoltunk, valójában életveszélyes játék. A fő szerelmespár sem az lesz, akit sejtettünk. Egy mesterien megírt „hollywoodi forgatókönyv”, mely ráadásul több szinten értelmezhető: az egyszerű „mese” mögött fellelhetünk egy beavatás-történetet, egy coming-of-age sztorit, valamint egy filozófiai költeményt az égi és a földi szerelem természetéről: arról, hogy a legnehezebb közvetlen közelünkben fellelni életünk értelmét. Az előadásban – az írói szándékhoz igazodva – mindenki megtalálhatja a maga értelmezését az egyszerű mesén át a filozófiai világdrámáig, mind a mai meséken felnövő gyerekek, mind az elgondolkodtató élményre vágyó felnőttek részesülhetnek a színes, látványos és szórakoztató forgatagból.
 

“A szerző e darabjára különösen illik a régi magyar kifejezés: drámaköltő műve. A mesék és mítoszok kortalan világába visz minket, ahol a varázslat és játékosság az úr, miközben a gyermeki és az abszurd humor váltakozik kiszámíthatatlanul. Weöres Sándor varázsló.”
Ágoston Zoltán, a Jelenkor irodalmi folyóirat főszerkesztője
 

Bemutató dátuma: 2015.09.25. p

Szereposztás:

A HOLDBELI CSÓNAKOS Kállai Gergely
SÓLYOMÁRUS LEÁNY, SÓLYOMISTENNŐ, GYÖNGYVÉR - Jégapó udvari énekesnője, TEMORA - kelta királynő Kulcsár Viktória
JÉGAPÓ - magyar fejedelem Stenczer Béla
PÁVASZEM - Jégapó leánya Györfi Anna
MEDVEFIA - lapp trónörökös, CROMLECH SZELLEME - láthatatlan személy Józsa Richárd
BOLOND ISTÓK, HUANG-TI - kínai császár, KÍNAI BÖRTÖNŐR, KÍNAI HÓHÉR Tóth András Ernő
MEMNON - szerecsen fejedelem Németh János
IDOMENEUS - krétai király Vidákovics Szláven
HELENA Stubendek Katalin
VITÉZ LÁSZLÓ Götz Attila
PAPRIKA JANCSI, DUMUZI - sumir főpap Széll Horváth Lajos
LAPÁTOS HINDU Matola Dávid
Díszlettervező Rózsa István
Jelmeztervező Lisztopád Krisztina
Koreográfus Kulcsár Noémi
Ügyelő Háber László
Súgó Tulik Tímea
Rendezőasszisztens Markó Rita

Korábbi előadások

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!