A doktor úr

bohózat két felvonásban
Írta Molnár Ferenc
Rendező Tordy Géza, a Nemzet Színésze

Az előadás időtartama: kb. 2 óra 15 perc

Az ország határain kívül Molnár Ferenc a magyar irodalom egyik legismertebb képviselője. Apja Genfbe íratta be egyetemre, ahol egy évig nemzetközi büntetőjogot hallgatott. Molnár azonban hamarosan az írói pálya iránt kezdett érdeklődni. Először a Budapesti Napló alkalmazta fordítóként, majd saját írásait is közölték. 1898-ban jelent meg első novelláskötete. Beöthy László, a Nemzeti Színház frissen kinevezett igazgatója felkérte Molnárt a kor szellemét tükröző, új magyar vígjáték megírására. Molnár évekkel később megjegyezte, hogy ha nem rendelnek tőle darabot, akkor sose fordult volna a színpad felé. Később a Vígszínháznak is eladta a művet, tiltakozásul az ellen, hogy Beöthyt menesztették pozíciójából. Így végül 1902 novemberében a Vígszínházban mutatták be a darabot.
    Maga Molnár így fogalmazta meg saját színpadi esztétikáját: „Nem vagyok híve annak a felfogásnak, hogy a színház szószék. Minden népgyűlési szónoklatot alkalmasabbnak tartok propaganda céljára, mint a színházi előadást. A függöny mögött álomvilág van, s ha a függöny legördült, máris tovatűnt, s az élet változatlanul megy tovább”.
    A doktor úr cselekménye szerint dr. Sárkány ügyvéd azáltal lett híres, hogy többször is zseniálisan szónokolt védence, Puzsér, hivatásos betörő érdekében. Puzsér minden alkalommal hátrahagy ügyvédjének egy-egy ügyesen kigondolt jelet, mely megkönnyíti a védelmét. Az ügyvédnek tehát éppolyan szüksége van Puzsérra, mint fordítva. Dr. Sárkány így nyilatkozik a darab kulcsfigurájáról: „Hát ki hozza ide a legszebb bűnügyeket? Puzsér! Ki jár éjszakáról éjszakára a sipisták kávéházaiban, hogy csekély ügynöki díjért a legszenzációsabb védelmeket közvetítse? Puzsér! Ki hozta rongyos kis tiszteletdíjért a Soroksári úti háromszoros rablógyilkosságot az én irodámba, holott mások vagyonokat ígértek érte? Ki az összes gonosztevők barátja, bizalmasa, tanácsadója? Ki ajánl nekik ügyvédet? Ki jelenti be hetekkel előre a lopásokat és a szerb disznókereskedők kifosztását? Ki hozza a legérdekesebb, a legtapasztaltabb, a legesküvőbb tanúkat? Puzsér, Puzsér és Puzsér! Az egész irodám őrajta alapszik, ő az én jobb kezem, az én bal kezem, az én legfontosabb kliensem, az én primadonnám! Kérem védencem felmentését.”
 

Bemutató dátuma: 2012.03.09. p

Szereposztás:

Dr. Sárkány Schnell Ádám
Sárkányné Stubendek Katalin
Puzsér Lipics Zsolt
Csató Rázga Miklós
Bertalan Vidákovics Szláven
Lenke Vlasits Barbara
Cseresnyés Pilinczes József
Marosiné Unger Pálma
I. rendőr Rajnai Attila
II. rendőr Götz Attila
Szobalány Sárközi Edina
Díszlettervező Szlávik István
Jelmeztervező Laczó Henriette
Rendezőasszisztens Kiss Hédi
Súgó Schrämpf Mária
Ügyelő Rajnai Attila

Korábbi előadások

Bérletkereső

Hírlevél

Értesüljön elsőként információinkról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!